Az egyre aszályosabb időjárás és a változó klímatényezők erősen érintik a termelést, emiatt az árak az egekbe szöktek. A közelmúltban Albában tartott nemzetközi árverésen egy 850 grammos fehér szarvasgomba példány rekord összegért cserélt gazdát: a hong kongi vevő 75 000 eurót, azaz 23,5 millió forintot fizetett érte.
A szerencsés megtaláló egy Piercarlo Vacchina nevű szarvasgomba vadász volt, aki két kutyáját, Rocky-t és Jimmy-t képezte ki a ritka csemege felkutatására. Ez azonban már csak hobbi számára, mert mint elmondta, az utóbbi évek szárazsága miatt már nem jövedelmező ez a tevékenység.
Alba egy kis város a Piemont régió északkeleti részén, Olaszország fehér szarvasgomba fővárosaként is ismert.
Minden évben ilyentájt rendezik meg a híres fehér szarvasgomba vásárt Albában, ahová nagyjából 100 ezer látogató érkezik a világ minden tájáról csak azért, hogy megszagolják, eladják, vagy épp megvegyék az illatos gumókat.
A vásár fő attrakciója a szarvasgomba aukció, ahol a jótékonykodásra is áldoznak immár 18-ik éve. Idén ezt november 12-én, a Grizane Cavour Kastélyban tartották, élő műholdkapcsolattal Hong Kong-ba és Dubai-ba.
A klímaváltozás, az aszályok és szélsőséges viharok, valamint a folyamat, hogy egyre több borszőlőt ültetnek a környéken, aláássa a szarvasgomba termesztést, és így az árak is elszálltak.
„Ez nem egy kivételes év. Ez egy nagyon szegény év, magas árakkal és kevés gombával” nyilatkozta a szarvasgomba vadász és árus Gianluca Sacchetto.
Olaszország mezőgazdasági területeinek közel kétharmadát érintette az elhúzódó aszály idén, ami az ország mezőgazdaságában 2 milliárd eurós kárt okozott a gazdák szakszervezete, a Coldiretti szerint.
A korlátozott mennyiségű fehér szarvasgomba termény elkerülhetetlen módon emelte meg az árakat, és idén elérte a mindenkori maximumot: egy kiló gomba átlagosan 6000 euróba került (1,8 millió forint).
Marilena Tarable szarvasgomba vadász szerint a héten érkezett régóta várt eső hatására a gombák kicsit nagyobbra nőttek és kicsit kerekebbek is lettek, mivel a talaj is kicsit puhább lett.
„Azonban egészen mostanáig a föld túl kemény volt, így nehezen tudtuk kiásni őket” – mondta.