Lapszemle

Rendhagyó határozókönyvek

Sétálunk a balzsamos levegőjű erdőben. Bármerre nézünk, pompáznak a színes virágok, nyüzsög az állatvilág. Néhányukat névről ismerjük, sokukat nem. Ilyenkor felmerül bennünk: Hogy hívják? Miért? Jó lenne többet is tudni róla… Ebből a gondolatmenetből indulnak ki dr. Nádai Magda Százszorszép című rendhagyó határozókönyvei.

Aki környezeti neveléssel foglalkozik, az tudja, hogy mennyire nehéz kicsalni a gyerekeket a természetbe és izgalmassá tenni olyan látnivalókat, melyek megfigyeléséhez némi fizikai erőfeszítés, elmélyült koncentráció és sok türelem kell – olvashatjuk a könyv előszavában. Dr. Nádai Magda módszere, hogy olyan fajokkal ismertet meg, amelyekkel a kiránduló gyakran találkozhat, ám a részletekbe vesző információk helyett inkább az érzelmi kötődést elősegítő érdekességeket gyűjti össze. Az Erdők Nemzetközi Napjára tervezett kétkötetes kiadvány elsősorban erdőt járó gyerekcsoportoknak és családoknak szól, kimondatlanul is felébresztve bennük az öko­tudatos magatartást.

A Százszorszép első kötete egy rendhagyó határozókönyv, amely 176 oldalon színes fotókkal, fajnévvel és lényegre törő leírással segít az élőlények felismerésében, elnevezésük megjegyzésében. A bemutatott növények és állatok kapcsán összegyűjtött legendák, kultúrtörténeti érdekességek ösztönösen felkeltik a gyerekek érdeklődését, a lírai hangulatot versidézetek emelik.

A második kötet inkább a tapasztalatok tárháza: egyes élőlények alaposabb megismerését szolgálja, így hozza őket szívünkhöz közelebb. Erdőgazdaságok, erdei iskolák, tanösvények, zöldóvodák, ökoiskolák, a Budakeszi Vadaspark és kézművesek sok-sok fotóval és leírással osztják meg jól bevált eszközeiket, módszereiket az olvasóval.

A szerző hivatása a környezeti nevelés, munkásságát 1972 óta ismerik és elismerik. Az Országos Erdészeti Egyesületnek 1990 óta tagja, egyben az Erdei Iskola Szakosztály alapító tagja. Munkássága az erdő és az élővizek fő témáihoz köthető. A Százszorszép két kötete az írónő immár 53. kiadványa, nevéhez olyan sikerek fűződnek, mint a Barátunk az erdő (1985), a Kerekerdők szivárványa (2012), vagy a tavaly kiadott Madárcseresznyétől a kocsányos tölgyig című könyvek. Művei a szerző alapos természetismereti igénye mellett országos kapcsolatokra és tapasztalatokra épülve, a hazai botanikus, zoológus és természetvédő szakma képviselőinek bevonásával születnek. Munkásságát legutóbb Magyar Arany Érdemkereszt, illetve a minisztérium Környezetünkért emlékplakett adományozásával is elismerték.

A Százszorszép könyv igazi terepi segédlet, amelynek nem a polcon, hanem a hátizsákban a helye!

A könyv első kiadása a nagy érdeklődésnek köszönhetően a közelmúltban újra nyomdába került, megjelenését a Földművelésügyi Minisztérium mellett a Magyar Nemzeti Parkok, a Magyar Természetvédők Szövetsége és állami erdőgazdaságok is támogatják.

A könyvek előzetes egyeztetéssel megvásárolhatók a Balogh Gyöngyi Könyvműhelye kiadónál (1162 Budapest, Lajos utca 56., telefon: +36 70 205-6265, e-mail: b.konyvmuhely@gmail.com)
 

Forrás: A Mi Erdőnk