Európában igazi harkálynagyhatalomnak számítunk, még Angliából is érkeznek hozzánk madarászok, hogy megfigyelhessék a hazánkban élő kilenc harkályfélét, onnan ugyanis már végleg eltűnt több fajuk. Bár a világon 218 harkályfaj ismeretes, európai viszonylatban kiemelkedő a hazai fajszám, köszönhetően elsősorban a természetközeli magyar erdőgazdálkodásnak.
Fajok léte függ tőlük
A harkályok nem csak a fák doktoraiként töltenek be fontos szerepet az erdő ökoszisztémájában. Odúkészítő fajok lévén előfutárai azoknak a tollasoknak és emlősöknek, amelyek nem tudnak odút vájni, miközben megtelepedésüknek az az elsődleges feltétele. Egyetlen odúlakó vadgalambunk, a kék galamb mellett egyre több cinege, csuszka, sőt nyuszt és mókus talál otthonra a harkályok készítette odvakban. Az is a harkályok javára írható, hogy mind több baglyot, köztük nem egy ritka fajt is megfigyelhetünk hazánkban. Mivel a ragadozó állatok megtelepedését is elősegítik a harkályok, közvetve az erdőben élő pockok, egerek állományszabályozásában is fontos szerepet játszanak. Azáltal pedig, hogy táplálékszerzésük, odúkészítésük során forgácsot termelnek, könnyítik a korhadéklakó, lebontó szervezetek terjedését.
A harkályfélék három alcsaládjából nálunk az igazi harkályok fordulnak elő, köztük öt tarkaharkályfaj (más néven fakopáncsfaj), a zöld-, a szürke- vagy hamvas küllő és a nagytestű fekete harkály, valamint a nyaktekercsek egy faja. Ez utóbbi érdekessége, hogy veszély esetén a fészekben ülve nyakát körkörösen mozgatja, s közben sziszegő hangot hallat, így próbálja magát kígyónak álcázni, és az ellenséget megtéveszteni. A nyaktekercs nem képes odút készíteni.
A hazánkban élő harkályok leginkább a fák törzsén, ágainak felszínén kúszva keresik táplálékukat. Ilyenkor igen nagy hasznát veszik kúszólábaiknak: két ujjuk előrenéz, a másik kettő hátra, s a negyedik felettébb mozgékony ujjnak köszönhetően könnyedén mozognak a domború felületeken. Emellett jó hasznát veszik ék alakú farkuknak, melynek kemény, de rugalmas tollaira bizton támaszkodhatnak. Belső szerveik is tökéletesen alkalmazkodtak a dobolás és a kopogások okozta rázkódásokhoz. Leginkább az agy védelmére van szükség, hiszen ott éri különösen nagy erővel a madár testét az ütés.
A harkályok nemcsak a fák törzseiről, ágairól gyűjtenek ízeltlábúakat, hanem lehántják a kérget is,
s így olykor meglehetősen nagy rovarzsákmányra tesznek szert. Erre jó példa annak a fekete harkálynak az esete, mely egy kéregtelenítés alkalmával több mint 900 rovarlárvához jutott. Időnként pedig azért vésnek lyukat a fába, hogy az ott felgyülemlett fanedveket kinyalogassák seprűszerű rojtos nyelvükkel. Emellett gyakorta fogyasztanak gyümölcsöket, bogyókat, magvakat, és bizony olykor-olykor megdézsmálják más madarak fészkét is. A csésze alakú fészkekből éppúgy elcsenik a madárfiókát vagy a tojást, mint az odúkból, utóbbiaknak még a nyílását is kibővítik, ha nem férnek be. Ezzel pedig a nagyobb testű gerinces fajok megtelepedését segítik. Így gyakorta előfordul, hogy az odúban, ahol eleinte cinege fészkelt, később seregély lel otthonra. A harkályok viszonylag intelligens madarak, a tanulékony egyedek hamar rájönnek, hogy a mesterséges cinegeodúk valóságos terülj, terülj asztalkát kínálnak tavasztól kora őszig, így ezeket célszerű „harkálybiztossá” tenni, azaz a bejárati nyílást fémlemezzel körülvenni.
Kis területen
A nyaktekercs kivételével nem vándorolnak a harkályok, s a nagyobb fajok télen-nyáron a territóriumukon belül mozognak. Jellemzően egész életüket viszonylag kis területen élik le, egy megfigyelt nagy fakopáncs például 7 éven keresztül 28 hektáros birodalmában tartózkodott. Legkisebb tarkaharkályunk, a kis fakopáncs azonban télen gyakorta csatlakozik a cinkék, csuszkák alkotta madárcsapatokhoz, és megjelenik az erdőhöz közeli házak madáretetőinél is.
A legtöbb faj teljesen helyhez kötött, ezért egyedeik, ha tehetik, hosszú évekig lakják a maguk véste költőüreget. Előbb-utóbb azonban egy erősebb madár, például a csóka kiűzi a harkályt az odújából, ezért 2-4 heti munkával újat kényszerül vésni. Ez igen kemény munka, hiszen egy átlagos odú elkészítésekor egy fekete harkály több mint 10 ezer faforgácsot termel. A harkályok ezért nagyon védik odújukat, költési időn kívül is gyakorta tartózkodnak a közelében, és pihenni, éjszakázni is odajárnak. A lehetséges odúfoglalókat pedig nagy vehemenciával igyekeznek elűzni.
Az első fehér tojás lerakása után rögtön megkezdődik a kotlás, melyben mindkét nem részt vesz. A fiókák 3-5 hetes korukban elhagyják a fészket. Újabb néhány hét elteltével azonban kezdenek ellenségesen viselkedni velük, és elűzik őket territóriumukról. A fiataloknak saját területet kell szerezniük, így az első évben meglehetősen sok elpusztul közülük. Amelyek viszont megélik a következő tavaszt, nyolc-tíz évet is élhetnek.
Gyakran láthatók
Harkályaink közül a leggyakoribb a nagy fakopáncs, mely szinte mindegyik erdőtípusban előfordul, ahol odú készítésére alkalmas fák találhatók. Gyakorta megfigyelhetjük, amint kedvenc üllőként használt ágvillájában egy-egy tobozt vagy éppen diót ver szét.
A balkáni fakopáncs csak néhány évtizede lett faunánk tagja, fokozatosan népesítette be dél felől hazánkat. Általában lakott területeken fordul elő, s a rovarok mellett előszeretettel fogyaszt csonthéjas gyümölcsöket. Hasonlít a nagy fakopáncshoz, de tarkójáról hiányzik a fekete sáv.
A zöld küllő a változatos élőhelyek madara. Kerüli a zárt erdőket, inkább a nyitottabb sík- és dombvidéki lombhullató erdőkben gyakori. Ragacsos nyelvét akár tíz centiméteresre is ki tudja nyújtani, így hangyabolyokból is zsákmányol, akár naponta 2000 példányt is.
A szép piros sapkás fekete harkály ivarát könnyű megállapítani: a tojóknak csak a tarkója, a hímeknek a feje teteje is piros. Állománya növekszik, a kiterjedt erdőtelepítéseknek és a természetközeli gazdálkodásnak köszönhetően ma már mintegy 9000 pár népesíti be Magyarország erdeit.
