Az árvízvédelmi töltések vagy magas partok között levonuló árhullámok hatása kétféle lehet. Ha az egy-két napos fölmelegedés, esetleg a lehullott sok eső következtében a felső vízgyűjtő területeken kialakult árhullámok az alsóbb folyószakaszokra már ismét a fagypont alatti hőmérsékleten érkeznek, a hullámtérre kiterülő víz felszíne megfagy. Vastagodása az árhullám időtartamától és a hőmérséklettől függ. Az ilyen árhullám leginkább a vad- és az erdőgazdálkodóknak okoz tetemes kárt. A vékony jégpáncél beszakad a menekülő vagy visszatérő állatok alatt, ettől azok felfázhatnak, sőt el is pusztulhatnak. A vastagodó jégréteg megsértheti, eltörheti, vagy súlyánál fogva összezúzhatja a fák és a cserjék törzsét. A jég alól a folyómederbe visszahúzódó víz áramlásával elnyírja, roncsolja a törzseket, illetve a vele együtt mozduló jég a parti épületeket, úszóműveket is súlyosan károsíthatja.
Ha a folyón kialakult jégpáncél felaprózódik, és általában február-márciusban megindul, azt jégzajlásnak nevezzük. Az időjárástól, illetve a hőmérséklettől függően ez is előidézhet katasztrofális eseményeket. A legkedvezőtlenebb forgatókönyv esetében a hőmérséklet tartósan fagypont alá süllyed az árhullám időszaka alatt s a zajló jég a benne úszó összes anyaggal együtt összeáll és mozdíthatatlanul megfagy. Az ilyen jégdugó környezetében rövid időn belül gyorsan emelkedhet a vízszint. Az árhullám hevességétől, a vízfolyás jellegétől, a kialakult jégdugó méretétől függően a feltorlódó jég, uszadék, víztömeg a gyengébb ellenállás irányába haladva okoz károkat. Ha a töltés vagy a benne lévő műtárgyak nem elég erősek, töltésszakadás következhet be, elöntve a korábban ármentesített területeket. A Duna mentén az elmúlt évszázadban erre is voltak példák (1941, 1956).
Az év eleji szokatlanul zord időjárás jeget varázsolt minden álló- és folyóvízre.
A tartósan alacsony hőmérséklet hatására 20-30, szélsőségesen hideg helyeken akár 50 centiméter vastagra duzzadt a jégtakaró. Február első napjaiban a Kárpát-medencébe érkező délies légáramlat csapadékos időjárást eredményezett a folyók vízgyűjtő területein, ez volt a kiváltó oka a dunai és tiszai jégzajlásnak. A kedvező februári hőmérséklet szerencsére nem okozott a gátakat jelentősen igénybevevő árvizet.
A mederből kilépő zajló jég azonban nyomot hagyott a parti létesítményekben, galériaerdőkben. Magával ragadta a stégeket, csónakokat, úszó műveket, „kivágva”
a parti fákat kortól, fajtól függetlenül, levonulásakor pedig tetemes mennyiségű szerves és szervetlen hulladékot rakott le a part mentén. A természet sebeire remélhetően gyógyírként szolgál majd a tavaszi időjárás.
