AZ ERDŐKERÜLŐ VISSZAJÁRÓ LELKE
Az egykori almamelléki erdőkerülő, János bácsi sírjának ma már nyoma sincs. A helybéliek mégis továbbra is azt beszélik, hogy az erdőben jár éjszaka, Ibafára vagy Lukafára.
Oldal 2/5
Az egykori almamelléki erdőkerülő, János bácsi sírjának ma már nyoma sincs. A helybéliek mégis továbbra is azt beszélik, hogy az erdőben jár éjszaka, Ibafára vagy Lukafára.
Az erdei teendők zömét tavasszal az erdősítési munkálatok teszik ki. Hivatásunk talán legszebb feladataként ilyenkor új erdők létrehozásán dolgozunk, melyekben majd a jövő nemzedékek gazdálkodhatnak és kirándulhatnak.
A változó testhőmérsékletű hüllők és kétéltűek hibernált állapotban vészelik át a telet az avar alatt vagy az iszapba temetkezve, a langymeleg napsütés hatására azonban felébrednek Csipkerózsika-álmukból.
Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója síkvidéken született, de gyerekkorában a hegyekbe vágyott, hogy végül az Alföldön legyen erdész. Szereti Erdélyt, a Kárpát-medencében mindenhol otthon érzi magát, de határozott alföldi identitása van.
A magyar erdők a leglátogatottabb turisztikai célpontoknak számítanak, hiszen évi 50 millió alkalommal látogatunk el a hazai erdőkbe. A népszerűség azonban sajnos komoly környezetterheléssel is jár.
Azt hiszem, Fegyverneky Zsófia nem csupán posztját illetően irányító. Ez a jellemvonása kihat egész életére, hiszen céltudatosság és akaraterő híján nem érhetett volna el olyan sikereket kosárlabdázóként, amire csak kevesen képesek.
A Zalaerdő Zrt. termelési igazgatója négy-öt éve kezdett komolyabban fotózni, azóta teljesen magával ragadta ez a tevékenység.
Amikor ez az írás született, még nem érkezett meg a leghűségesebb városba a Tanulmányi Erdőgazdaság új szállító alkalmatossága, azonban a képzeletünk szárnyán felpattanhatunk az omnibuszra.
Él Bátorban egy tűzrőlpattant erdész hölgy, akinek sokoldalúsága, kézműves tehetsége a hindu mitológia négy vagy nyolc karral ábrázolt Siva istenét juttatta eszembe.
Egykor a paraszti háztartások fontos téli C-vitamin-forrása volt, ma jobbára filteres teaként közismert. Pedig nincs is finomabb a hecsedlibe mártogatott farsangi fánknál, vagy a tejföllel behabart, pirított napraforgóval kínált csitkenyelevesnél.
Lépten-nyomon találkozhatunk zuzmókkal, de rendszerint észre sem vesszük őket. A téli időszakban azonban, amikor kevesebb a szín a természetben, jobban felfigyelünk rájuk.
A mátrai kisvasút hosszabbik vonala a Szalajka-tisztáshoz vezet, amely a hegység meghatározó turisztikai csomópontjává vált az elmúlt időszak fejlesztéseinek köszönhetően.
Magyarország egyik legszebb, legérintetlenebb patakvölgye a visegrádi Apát-kúti-völgy. Nem véletlen, hogy itt az év minden évszakában turisták csoportjába, kiránduló családokba botlunk.
A Vértes stigmaként viseli azokat a második világháborús sebeket, amelyeket a szovjetek benyomulása, majd az I. huszárhadosztály hősies helytállásának köszönhető visszaverése ejtett.
Az erdőfelújítás komoly szakmai feladata az erdészeknek. Az egy fafajú akácos vagy nemes nyáras elültetése is számos logisztikai szervezést igényel, az elegyes kocsányos tölgyes felújítása pedig igazi csúcskihívás a nyírségi erdészek számára.
„Gimnáziumi éveimben kezdtem el a fotózás iránt érdeklődni, azonban az igazi változást az hozta, mikor először a kezembe foghattam egy tükörreflexes gépet.”
Vitnyéd határában egy emlékhely található, amit Vörösképnek hívnak. Az elbeszélések szerint története Napóleon hódításáig visszanyúlik, egy akkori tragikus esemény emlékét őrzi.
„Akinek belement a homok a cipőjébe, az örökre itt marad” – idéztük fel egy korábbi beszélgetésünket Andrésiné dr. Ambrus Ildikóval, az ásotthalmi Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójával.