A módosítást a vasúti pálya biztonságos üzemeltetése és a biztonságos erdőjárás indokolta.
Az MTSZ munkatársai, valamint az EGERERDŐ Zrt. képviselői közösen egyeztettek a lehetséges új nyomvonalakról, ezek alapján a következő módosítások léptek érvénybe március 19-től:
- a kék sáv (K) jelzés Felsőtárkány irányából a Varró-háznál elfordul a parkolón keresztül a Vadaspark fa hídján át, és csatlakozik az erdészeti útra, majd Stimecz-házig azon halad,
- a piros kereszt (P+) jelzés pedig a Varró-háztól még 150 méterrel északabbra csatlakozik a vasúti pályától nyugatra futó másik erdészeti úthoz, és azon haladva miután keresztezte a vasutat, fonódik majd a kék sáv jelzéssel egy rövid szakaszon.
Az engedélyek kiadása után az MTSZ turistaút területi felelős munkatársai március 19-én kifestették a turistautak új nyomvonalait, a régi turistaút jelzéseit pedig megszűntették.
A Varró-háznál, a Vadaspark kerítésére figyelmeztető táblák is kihelyezésre kerültek, amelyek tájékoztatást adnak turistautak változásáról és egyben megtiltják a gyalogos forgalmat a vasúti pályán.
Az EGERERDŐ Zrt. és a Magyar Természetjáró Szövetség kéri a környéken túrázó természetjárók szíves megértését, és az újonnan kijelölt turistautak használatát.