A magyar szöcskeegér (Sicista trizona) életmódja egészen egyedi, az egerektől eltérően téli álmot alszik, évente csak egyszer szaporodik és táplálékának jelentős részét rovarok képezik. Ráadásul nagyon szelíd!
A hátán hosszanti csíkot viselő szöcskeegér (nem összetévesztendő a gyakori pirók erdeiegérrel) egykor sokfelé előfordult, de élőhelyeinek megszűnése miatt az elmúlt 150 évben egyre ritkábban került szem elé, az utolsó példányt 1936-ban fogták meg a kutatók.
Innen lehetett tudni, hogy a faj továbbra is tagja a hazai faunának. A szöcskeegér rejtőzködésének 2006-ban vetettek véget a magyar kutatók, amikor a Borsodi-Mezőségben több éves próbálkozás után végre befogtak egy élő példányt.
Fotók: Dr. Cserkész Tamás
A következő évtized kitartó kutatásai, genetikai és morfológiai vizsgálatai ugyanis azt igazolták, hogy a nálunk élő szöcskeegér nem azonos a keleti sztyeppéken elterjedt más rokon fajokkal, hanem teljesen különálló faj. Ezzel nemcsak a tudományos, hanem a magyar neve is megváltozott, így már nem a csíkos szöcskeegér, hanem a sokkal találóbb magyar szöcskeegér névre hallgat.
Ráadásul a két állomány alfaji szinten eltér egymástól, ezért külön nevet is kaptak: az Erdélyi-medencében az erdélyi szöcskeegér honos.
A magyar szöcskeegér élőhelye
A magyar szöcskeegér tehát igazi nemzeti kincsünk, éppen ezért óriási felelősség nehezedik a természetvédelmi szakemberekre. Ahhoz, hogy hosszú távon biztosított legyen a faj fennmaradása, meg kell ismerni környezeti igényét, azonosítani kell a veszélyeztető tényezőket, ki kell dolgozni a fennmaradásukhoz szükséges megőrzési terveket, hovatovább ezeket végre is kell tudni hajtani. Ennek megfelelően az idei évben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mellett számos kutatóintézet, múzeum, egyetem és civil szervezet is bekapcsolódik az Év Emlőse programsorozat szervezésébe és kivitelezésébe. Ez is jelzi, hogy az utóbbi 20 évben milyen széles körű szakmai összefogás jött létre az egyik legjelentősebb természeti értékünk megmentése érdekében.
