Ilyenek például az utcák árnyékolása növényzettel, melynek keretében talajkapcsolatos fákat fognak ültetni a Ferenc körút Üllői úthoz közel eső szakaszán. Ezek enyhülést adnak majd az aszfaltrengetegben – számolt be a Főkert a facebook oldalán.
A Főkert tervezői most megvizsgálják, hogy a közművekkel átszőtt területen hol van lehetőség elég életteret kialakítani egy fának, hol van olyan terület, ahol akár egy nagyobb ültetőgödör is kialakítható, amely Stockholm-módszer szerint ültetett fáknak is otthont adhat.
A Főkert korábban a közösségi költségvetés keretében már több zöld ötletet is megvalósított Budapesten: A Mester utcában burkolatbontással évelőkkel beültetett növénykazettákat hoztunk létre, a Szent István park kisparki részén megnyitottunk és kizöldítettünk két sarokparcellát, Rákoscsabán és Pesterzsébeten pedig a városi erdőket fejlesztettük őshonos erdészeti facsemetéket ültetésével és parkberendezéseket telepítésével.
Október 7-ig pedig most minden budapesti lakos szavazhat a neki szimpatikus zöld ötletekre, ezzel segítve azok megvalósulását: https://otlet.budapest.hu/