Világutazásai során és idehaza rendszeresen részt vesz hosszútávú túrákon, a sok-sok kilométer megtételekor olyan közel érzi magához a természetet, mintha visszatérne ősi gyökereihez. Így lett a környezet védelme és minél átfogóbb megismerése egyszerre a szakmája és a hobbija. Till Anillával beszélgettünk.
Mi vezérelte a fenntarthatóság felé?
Fotó: www.tillanilla.com
– Már kiskoromban tenni akartam a környezetért, a szobámban kupacoltam az újságokat az éves iskolai papírgyűjtésre, mert akkoriban ez volt az egyetlen módja annak, hogy szelektáljuk a hulladékot. Az egyetemi éveimben teljesedett ki ez irányú szemléletem, és mivel Svédország híres fenntarthatósági törekvéseiről, ezért a Jönköping Egyetemen végeztem el a fenntarthatósági kommunikációra fókuszáló mesterprogramot.
Természetesen ez a megközelítés még további kutatást igényel.
2021 óta vagyok PhD hallgató a bolygóegészség retorikája területén. Kutatómunkáim összefüggnek Földünk ökoszisztémájának egészségével, ugyanis e nélkül az emberi társadalom sem lehetne az. A városok tiszta vize, levegője tehát a társadalom és bolygónk jólétét egyszerre szolgálják. Utazásaim során jobban észreveszem ezeket az azonosságokat, és az adott ország kultúrája és természetföldrajza nagyban meghatározza, min kell változtatni szemléletmódunkban a fenntarthatóságért. Szerencsés vagyok, hiszen tanulmányaim szorosan kapcsolódnak hobbimhoz, az utazáshoz, túrázáshoz. Természetjárás során könnyebben tudom megfogalmazni, milyen fenntartható döntéseket érdemes hozni a mindennapokban.
A fenntarthatóság melyik eleme Önnek a legfontosabb?
– Mindegyiket fontosnak tartom, de az étkezést külön kiemelném. Az alapanyagok, élelmiszerek megválasztásával rengeteget tehetünk a fenntarthatóságért. „Az vagy, amit megeszel”, szokták mondani, és ez így is van. Étkezésünk szervezetünkre gyakorolt hatása vitathatatlan egészségmegőrzésünk szempontjából. A rövid értékesítési láncon belüli helyi, akár termelői élelmiszerek vásárlása szintén a fenntarthatóságot támogatja, kevesebb időt „utazik” az áru, ezáltal frissebb és kisebb az ökolábnyoma.
Melyek a legemlékezetesebb túraútvonalai?
– Öt nagy utat jártam be eddig. Egyike ezeknek a spanyolországi El Camino, más néven Szent Jakab-út, amit huszonnégy évesen teljesítettem. Az ősi zarándokút Galícia tartományának legnagyobb városába, Santiago de Compostelába vezet. Aztán Svédországban a Kungsledent, Hollandiában a Pieterpadot, Magyarországon a Magyar Zarándokutat és az Országos Kékkört jártam végig. Felejthetetlen élmény volt valamennyi.
Hetvenkét napot töltöttem egyhuzamban a természetben, ez idő alatt az ember formálódik, magába mélyed, és olyan értékeket megismer önmagáról, amire korábban nem is gondolt. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy a munkám jelentős részét utazással és a természetben tölthetem, hiszen ez nem mindenkinek adatik meg.
Fotó: www.tillanilla.com
Több mint 40 országban jártam eddig, és minden utazásomról próbálok egy kitűzővel hazatérni, mert könnyen elférnek a táskámban, és ezek a leginkább környezetbarát szuvenírek. A gyűjteményem most körülbelül száz darabból áll. 2018 óta pedig rendszeresen beszámolok blogomon és YouTube-csatornámon a bolygón átélt kalandjaimról, a különböző kultúrákban eltöltött tapasztalataimról, fenntarthatósági ötletekről és természetesen kedvenc utazási formámról, a hosszútávú túrázásról.
Ha már említette az Országos Kékkört, főszereplésével megjelent a 2550 című dokumentumfilm.
– Szerettem volna megmutatni másoknak, milyen természeti csodák, élmények, érzések és próbatételek értek az Országos Kékkör megtétele alatt. A négyszemélyes stábot egyetemi csoporttársam, Mándi Ferenc rendező, operatőr irányította. A több mint egyórás film csúcspontja természetesen célba érésem pillanata volt, de igazából mind a 2550 kilométer örök emlék marad. A filmet május 23-án és 24-én vetítették a mozikban.
Ha jól tudom, az interjú után Izlandra utazik.
– Egy kutatócsere-programban kerültem az Izlandi Egyetemre. A féléves ott-tartózkodásom alatt megismerhettem a helyiek fenntarthatóságban úttörő szemléletét, terveit és azok kivitelezhetőségét. Az északi kultúra mindig is közel állt hozzám, ezért éltem az adandó alkalommal. Júniusban végleg hazautazom, de a jövő is tartogat kihívásokat.
Mégpedig?
Áprilisban végzem a doktori disszertációmmal, utána még szeretnék egy kicsit világot látni, aztán majd eldől, mit hoz az élet.
Ez is érdekelheti:
