Közleményük szerint a Baranya északkeleti részén, hat kilométeren át kanyargó népszerű turistalátványosság szerdától várja az utasokat, és egészen őszig menetrend szerint közlekedik.
Mint arra emlékeztettek,
Közölték: az Almamellék és Sasrét között futó több mint százhúsz éves vasútvonal teljes körű felújítása méltó szimbóluma a régió gazdag erdei és történelmi örökségének. A pálya, a járműpark és az állomások megújítása mellett Almamelléken a vasúttörténeti bemutatóhely kiegészült a környék egykori birtokosa, Biedermann Rezső korát megidéző interaktív kiállítással.
Május 11-én pedig ismét megrendezik a Kisvasúti napot: ekkor az almamelléki állomáson a Biedermannok öröksége című kiállítást lehet megtekinteni, Sasréten pedig gyermekszínházi előadás, a solymászbemutató, íjászat, arcfestés és a buborékfúvás is lesz.
Története a 20. század elejére nyúlik vissza: az 1900-ban épült Kaposvár-Szigetvár vasútvonalhoz Biedermann Rezső egy évvel később építtetett keskeny nyomközű vasútvonalat.
Az egykor Almamelléket, Lukafát és Sasrétet összekötő hálózat elsősorban az itt kitermelt fa nagyvasúthoz szállítására szolgált, de komoly személyforgalmat is bonyolított, például a környékbeli gyerekek ezzel közlekedtek a Sasréten létrehozott iskolába.
A Kaposvár-Szigetvár vasútvonal megszüntetésével a kisvasút is veszített jelentőségéből, gazdasági funkciója 1991-ben megszűnt, de a Sasréti Erdei Iskola miatt jelentős turistaforgalmat bonyolított, éppen ezért újították fel az utóbbi években.
A turistalátványosság menetrendjéről, illetve a jegyárakról a www.mecsekerdo.hu oldalon lehet tájékozódni.