Itt vertek gyökeret, itt leltek családias társulatra és társra. Velük beszélgettünk hivatásról, megtisztelő szerepekről, tanyáról, természetről.
A Kamaraszínház kávézójában találkozunk, kihasználva a délutáni próba és az esti előadás közti röpke szünetet.
– Milyen próbáról érkeztetek?
Réka: Csehov Három nővérére készülünk, amiben Olgát játszom, Balázs pedig Tuzenbach bárót.
– 1979-ben zseniális paródia született a darabból, Körmendi János, Márkus László és Haumann Péter fergeteges nővér-alakítása után sokáig nem lehetett előadni az eredetit, mert a közönség szétnevette.
Fotó: Csatlós Norbert
Réka: Anyukám is épp erről mesélt! Érdekes, Csehov maga jelezte, hogy komédiának írta. Szente Vajk rendező is szeretné a humort áthozni, hogy a közönség ne érezze úgy „óh, mi most egy drámát jöttünk nézni, azon nem szabad nevetni”.
– Mire készültök még?
Balázs: Következő bemutatónk a Szerelmes Shakespeare lesz, amiben a címszerepet kaptam. A Rómeó és Júlia történetet felhasználva meséli el a darab, hogy Shakespeare hogyan írta meg a művet. Tudjuk, akkoriban hölgyek nem lehettek színészek, férfiak játszották az összes karaktert. A csavar az, hogy egy leány álruhában fiúként csatlakozik a társulathoz, és ő lesz Shakespeare szerelme.
Réka: Évad végén pedig Felhangolva címmel egy koncertszínházi estet tartunk. Élőben zenélünk, énekelünk. Izgalmas, mi sül majd ki a kísérleti jellegű előadásból. Talán Balázs szerzeményei is hallhatóak lesznek.
– Szervesen kapcsolódtok a társulathoz, mintha ősidők óta itt játszanátok.
Balázs: Még a diploma megszerzése előtt lehetőségem nyílt itt színpadra állni. Kaposváron születtem, ott is jártam egyetemre. De a szakmai gyakorló évet, mikor kiállunk a deszkákra, már itt töltöttem. 2018-ban végeztem, és ’17 óta vagyok itt.
Réka: Én 2019-ben végeztem, és szabadúszóként kezdtem: Győr, Veszprém, Budapest. Aztán az Egy csók és más semmi előadásra meghívott vendégművészként Cseke Péter direktor.
– A helyen kívül más is vonzott?
Réka: Akkor még nem! Tényleg csak a társulat. Meglepően gyorsan jó barátokra tettem szert, fogták a kezem, mindenki segítőkész volt. Egyszer a színház zenei vezetőjével beszélgetve azt találtam mondani, hogy „nálatok”. Károly Kati kijavított, hogy nem, „nálunk!”. Igen, most már nálunk. Ez az első társulatom, ahová tartozom, meg kellett szoknom, hogy itt valóban otthon érezhetem magam. És ebben a teljes stábnak szerepe van. Végül az ingázásból is elegem lett, úgy döntöttem, Pestről ideköltözöm.
