A sportág iránti elköteleződés, a maga elé állított igen nagy elvárások és a szorgalom viszonylag gyorsan meghozták a sikert, Európa-bajnok, világkupagyőztes, már túl van egy olimpián, és gőzerővel készül a párizsi ötkarikás játékokra.
Unokatestvére hívására 2009-ben látogatta meg először a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub lőterét, ahol Németh Gyula lőoktató felfigyelt a tehetségére. Később Keczeli Zoltán vezetőedző vette a szárnyai alá, akinél már komoly edzésprogramot követve gyakorolt. Még abban az évben kapott egy távcsöves légpuskát, három hét múlva pedig Győrben részt vett az első nemzetközi futócélversenyén. Még abban az évben országos bajnokságon mérettette meg magát, és a bajnoki cím elnyerését követően 2012-ben a stockholmi futócéllövő világbajnokságon 10 méteren bronzérmet szerzett.
A futócéllövészet mellett a légpisztolylövészetbe is belekezdett Győrik Csaba, a Magyar Sportlövők Szövetsége technikai igazgatójának iránymutatásával. Mindkét versenyszámban lég-, illetve kiskaliberű golyós fegyverrel lő. Légpisztollyal és légpuskával 10 méteren álló és mozgó célra (2 méter hosszú sínen mozgó céltárgyra, lassú és gyors sebességben), sportpisztollyal 25 méterre lévő céltáblára, míg golyós puskával 50 méterre, 10 méter hosszan haladó futólcélra ad le összesen kétszer 30 lövést.
Oldalak: 12