Hírek

Városi erdők Budapesten

A kormány elkötelezett a magyar erdők védelme és gyarapítása mellett. A klímaváltozás, a turizmus, a közösségek igényei, az átalakuló városi funkciók komoly kihívások elé állítják az idén 150 éves Budapest erdőit. Június 8-án rendezték meg a Városi erdők Budapesten című konferenciát, melyre a fővárosi erdők nagy részét kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. meghívására különböző szakterületek elismert képviselői mutatták be és vitatták meg a városi erdők összetett kérdéseit.

Természeti és történelmi adottságaink következtében a Kárpát-medencében minden jelenlegi erdőterület ember alkotta erdő – mondta köszöntőjében Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium főosztályvezetője –, így nem a véletlen műve, hanem tudatos folyamat eredménye, hogy napjainkban az ország területének már több mint egynegyedét borítja erdei fajokból álló fás vegetáció, amelynek legnagyobb része jogilag is erdő.

A városi erdők megőrzése, a velük való gazdálkodás egyrészt a 21. század legnagyobb szakmai kihívásai közé tartozik – tette hozzá Szentpéteri Sándor –, hiszen erdők nélkül jelentősen csökkenne a fővárosi lakosok életminősége. Nemcsak az erdőterület növelésével kell foglalkoznunk – folytatta –, hanem a meglévő erdők megőrzését kell a cselekvés középpontjába állítani. A városi erdők megőrzéséhez és gyarapításához azonban jó alapokkal rendelkezünk. A kormányzat ugyanis elkötelezett a magyar erdők védelme és gyarapítása, fenntartható használata mellett.

A Budapesten és környékén élő emberek életminőségét alapvetően meghatározó mintegy 42-43 ezer hektár erdőterületből nagyjából negyvenezer hektárt a Pilisi Parkerdő kezel

– hangsúlyozta a konferenciát bevezető beszédében Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója –, de a városi erdők kérdése nemcsak a Parkerdő ügye, mert a város klímavédelme, hosszú távú élhetősége igazi közügy. Mivel közügyről van szó, beszélnünk kell róla: szakmai és társadalmi párbeszédre, együttműködésen alapuló megoldásokra van szükség.

Ennek az együttműködési igénynek egyik leglátványosabb jele volt a ma megrendezett konferencia. A rendezvényen Reinitz Gábor vezérigazgató mutatta be a Pilisi Parkerdő városierdő-kezelési stratégiájának alapköveit, Rittling István, a Parkerdő Budapesti Erdészetének vezetője tekintette át a 150 éves erdőgazdálkodást az idén másfél évszázados Budapesten. Dr. Toldy-Schedel Emil, a budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója az erdők jótékony egészségügyi hatásairól tartott előadást. A kardiológiai profilú intézmény a budapesti erdőkben alakított ki szívbarát tanösvényeket, melyek betegségmegelőző és terápiás jelentőségét nem lehet túlbecsülni.

Forrás: AM közlemény