Minden évben többször szerveznek kampányokat, szemétgyűjtési akciókat. Ilyen volt idén tavasszal az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ által meghirdetett Tavaszi nagytakarítás – takarítsuk ki együtt a természetet kezdeményezés, mely az Erdők Nemzetközi Napján, március 21-én vette kezdetét, és a Föld napjáig, azaz április 22-éig tartott. Hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akcióját, a Te Szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért mozgalmat pedig május 2. és 8. között szervezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A hulladékgyűjtési mozgalmak fő célja a természet élővilágának megóvása, a környezettudatos szemléletmód népszerűsítése, nem utolsósorban pedig az, hogy tiszta, rendezett környezetben kapcsolódhassunk ki.
Az illegális hulladéklerakók akár növény- és állatfajok kipusztulását és a talaj szennyezését is okozhatják. Az utóbbi években több pályázat is segítette az illegális hulladéklerakók felszámolását, a Tisztítsuk meg az Országot! kezdeményezéshez 2020-ban a VERGA Zrt. is csatlakozott. Társaságunk a működési területén található 1 hektáros, egykori bányagödröt mentesítette az évtizedekkel korábban illegálisan elhelyezett hulladéktól. Több ezer köbméter főként építési/bontási hulladékot, aszfaltot, használt gumiabroncsot, azbeszt tartalmú építőanyagot és egyéb hulladékot emeltünk ki géppel és kézi erővel, majd megfelelő hulladéklerakó helyre szállítottuk. Mindez azért volt nagyon fontos, mert
A rekultivációt követően, néhány év múlva ismételten kialakulhat a tájra jellemző növény- és állatvilág, melyek létfenntartását mára már semmilyen idegen anyag nem veszélyezteti.
Ne feledjük, rajtunk is múlik, hogy amikor az erdőkben a fák lomkoronája által nyújtott árnyékot élvezzük, csodás környezetben, szépen karbantartott turistautakon barangolunk, ne kelljen szembesülnünk a természet árnyoldalával. Óvjuk környezetünket, ne terheljük szeméttel az erdőket, mezőket!
Zeitler Levente
VERGA Zrt.