Egy csoport önbeporzó bohócvirág génváltozatainak 13-24 százalékát vesztette el szemben azzal a csoporttal, melyet poszméhek poroztak be. Ez pedig megfoszthatja a növényeket attól a képességüktől, amivel alkalmazkodni tudnának a környezeti kihívásokhoz – az erről szóló tanulmány az Evolution című tudományos lapban jelent meg.
A felfedezés a méhpopulációk természetbeni hanyatlásával együtt komoly problémát vetít elő a vadon élő és a termesztett növényekre számára is, melyek szaporodása a beporzóktól függ
– írja a Phys.org.
„Azt találtuk, hogy nagyon rövid idő alatt jelentős változásokat okozott az önbeporzás a növények genomjában” – mondta Jeremiah Busch, a Washingtoni Állami Egyetem evolúcióbiológusa, a kutatás vezető szerzője.
A beporzók, mint a méhek, már önmagukban is fontos szerepet töltenek be a biodiverzitás fenntartásában, tette hozzá Busch. A tanulmány pedig rámutat, hogyha eltűnnek, annak katasztrofális következményei lesznek a növényvilágban is, és ez igen gyorsan fog bekövetkezni.
„Ha eltűnnek a beporzók, az nem csak a beporzókkal kapcsolatos problémát jelenti: a növénypopulációk pár tíz generáció alatt jelentős genetikai veszteségeket szenvednek – nem ezres, hanem tízes nagyságrendről beszélünk.” – hangsúlyozta Busch.
A tudósok ugyan tisztában voltak vele eddig is, hogy az önbeporzás a növények túlélésének rovására megy hosszú távon, de nem tudták, hogy genetikai szempontból hogyan és milyen gyorsan zajlik le.
Busch és kollégái ezért egy zárt üvegházi kísérletet végeztek a sárga bohócvirággal, ami egy gyakori vadvirág az Amerikai Egyesült Államok nyugati részén. A növények egyes csoportjait elzárták a beporzást végző poszméhektől.
Eleinte ezek az önbeporzásra kényszerített növények kevés magot érleltek, ám később, ahogy alkalmazkodtak a helyzethez, egyre többet. A virágok szerkezete is megváltozott: a hím és női szaporodóképletek, a bibe és a porzó közelebb került egymáshoz, hogy a pollen könnyebben átjusson.
Az önbeporzó példányok ugyan továbbra is szaporodtak, de a poszméhek által látogatott kontroll csoporthoz képest sok génváltozatukat elvesztették.
Az alkalmazkodás az egyik kulcskérdés, ami megmagyarázza a visszaesést, mondta Busch. Az önbeporzás egy bizonyos genotípusnak kedvez, ami ha lehetőséget kap, gyorsan elterjed, és vele együtt azok a mutációk is, melyek szerencséjükre ugyanabban a genomban helyezkednek el. Ez a jelenség az úgynevezett „genetikai stoppolás”, vagy szelektív söprés kevésbé kap hangsúlyt, amikor méhek látogatják a virágokat, ilyenkor ugyanis az utód a két szülő genetikai anyagának keverékét kapja.
„Az erős beltenyésztés alapjaiban változtatta meg az alkalmazkodás végeredményét” – mondta.
jelentette ki Busch.
„Egy nagyon fontos következő lépés, hogy lássuk, mennyi idő alatt vezet a beltenyésztés az életképesség romlásához – hogy tudjuk, milyen gyorsan fognak kihalni ezek a populációk” – tette hozzá. „Nagy szükségünk van rá, hogy megértsük, mik a következményei a beporzók elvesztésének. Ez a vad és a termesztett élelmiszernövények szempontjából is fontos. Nagyon sok növényünknek van szüksége a méhekre.”
