„Több szempontból is hazatértem. Visszajöttem gyerekkorom helyszínére, az Agár- tető déli lábánál elterülő mesebeli tájra, és megkaptam egy olyan kerületet, ahol nagyapám is erdészkedett. A szentjakabfai erdészkerület hűen tükrözi a Déli-Bakony és a Balaton-felvidék közötti átmenetet. Szerteágazó feladatot ad, főként úgy, hogy itt található a térség egyik legismertebb környezeti nevelést nyújtó helyszíne, a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola, mely immár több mint 15 éve fogadja hazánk felnövekvő fiatal generációt. Így nemcsak klasszikusan az erdészkerületet vezetem, hanem a fiatalok sokaságát is egy erdei tanösvényen, vagy más erdészeti, természetismereti programon. Különös kegyelme a sorsnak, hogy a rám bízott kerületben életvitel-szerűen, családommal együtt élhetek erdei környezetben.
A Mi Erdőnk olvasói is több fotóját láthatták. Sokat tett azért ő is, hogy a kezdeti fellángolás ne csak egy rövid ideig tartó hóbort legyen. Beavatott a fotózás technikai kulisszatitkaiba, és több alkalommal elcsalt fotózni. Így volt ez a képen látható fácánkakasnál is. Szarvast terveztünk fotózni egy nyári estén. Korábban indultunk, hátha látunk mást is. Autóval mentünk a csapáson, mikor egy több éve elhagyottan álló szénabálacsoport mellett megálltunk. »Figyelj, mert itt lehet fácán!« – mondta kollégám. Nem telt el 2-3 perc, megjelent egy fácánkakas a bálák tetején sétálgatva. Addigra már kézben volt a fényképezőgépem, így jó néhány felvételt készítettem. Utólag rájöttem, hogy Jóska már legalább egy hete figyelte és tudta minden rezdülését a madárnak.”
