Hírek

Egy nagyváros főútja mellé telepítenek „autópályát” a vadvilágnak

A dél-angliai Devon megyében található Exeter nyüzsgő nagyváros. Egyik legforgalmasabb útja, a Topsham Road pedig rendhagyó funkciót fog betölteni: a mellette lévő mezsgyébe a város vezetése egy helyi civil szervezettel karöltve vadvirágokat ültet, hogy ezzel segítse a vadállatok megtelepedését.

A Devon Wildlife Trust, egy devon megyei vadvilág védelmi alapítvány Exeter város vezetésével karöltve olyan természetes folyosókat igyekeznek létrehozni, ahol a különféle növények táplálékul és búvóhelyként szolgálnak majd az állatvilág számára. Nem csak vadvirágokat ültetnek, de azok környékén lévő füves mezsgyét is ritkábban fogják nyírni, így az magasabbra nőhet.

Emily Spraggon, az alapítvány egyik munkatársa a BBC-nek azt mondta:

„A réti virágok és füvek olyan rovarokat vonzanak majd, mint a méhek, bogarak, szöcskék, pillangók és molylepkék. Ezek pedig a madarak, denevérek és más állatok számára biztosítanak majd táplálékot.”

A kezdeményezés célja, hogy a városon belüli zöldfelületekkel úgy gazdálkodjanak, hogy az ne csak az embereknek, hanem az élővilágnak is kedvezőbb legyen. A természetközeli ökológiai folyosók egyfajta „autópályát” jelenthetnek azoknak a fajoknak, akik számára a városok leküzdhetetlen akadályt jelentenének egyébként. Az ötletgazdák reményei szerint a vadvirágos sávokkal még több állatot láthatnak a lakhelyük közelében is a városi emberek.

Budapesten is van ehhez hasonló projekt: rendszeres kaszálás helyett hagyják megnőni a vadvirágokat, ezzel segítve többek közt beporzókat, amiről korábban itt írtunk.

Forrás: BBC