Douglas McCauley, a Kaliforniai Egyetem ökológusa szerint bármilyen közelinek is tűnik a kihalt fajok feltámasztásának lehetősége, az mégis döbbenetesen elérhetetlen. Egyelőre nem sikerült kihalt fajokat visszahozni, ez a lehetőség túlságosan futurisztikus. Karen Wendling a Guelph Egyetem etikai szakértője a kérdéssel kapcsolatban elmondta: „Sok biológust ismerek, aki elgondolkodott már rajta: vajon meg tudom csinálni?” – olvasható a Science.org-on.

A mamutok valaha kordában tartották a bokrok és fák növekedését a sarkkörön, a fűféléket pedig trágyájukkal táplálták. A Colossal Laboratories and Biosciences cég célja pont az, hogy az elefántokból egy mamutszerű állatot alkossanak, és ezzel segítsék az összeomló ökoszisztémáinkat – mondta McCauley.

Egy kihalt állat visszahozásához először a teljes genomját szekvenálni kell. Ezután egy közeli, még élő rokon faj DNS-ét kell szerkeszteni úgy, hogy az megfeleljen a visszahozni kívánt fajénak. A következő kihívás, hogy létrehozzanak egy embriót a felülírt génekkel, majd azt egy élő béranya kihordja és világra hozza. Egyelőre ott tartanak a tudósok, hogy nagyjából 20 kihalt állat genomját tárták fel, beleértve a barlangi medvét, a vándorgalambot, több mamut és moa (egy kihalt, strucc-szerű óriás madár) fajt. De egyelőre senkinek sem sikerült egyetlen élő példányt sem létrehozni ezekből a fajokból.

Tom Gilbert, a Koppenhágai Egyetem evolúciós genetikusa szerint először kicsiben kellene kezdeni ezt a munkát. „Ha tényleg valami őrültséget szeretnénk tenni, akkor a legjobb egy egyszerű modellel kezdeni.” – érvelt. Ezért ő, és Jian-Qing Lin, a Shantou Egyetem molekuláris biológusa néhány kollégájukkal a karácsony-szigeteki patkányra (Rattus macleari) koncentráltak. Ez a faj 1908-ban tűnt el a szigetről, mely 1200 kilométerre található Ausztráliától nyugatra.

Gilbert és Lin több konzervált karácsony-szigeteki patkány bőrből vont ki DNS-t, és újra és újra szekvenálták azokat, hogy a genom minél nagyobb részét sikerüljön felfedni. Több mint hatvanszoros lefedettséget sikerült elérniük ezzel. A régi DNS kis darabokban marad csak fent, így a csapat a vándorpatkány genomját használta mintának ahhoz, hogy a kihalt faj DNS-darabjait – akár egy kirakót – össze tudják illeszteni. A két genom összevetésénél kiderült, hogy a karácsony-szigeteki patkány esetében még így is legalább 5 százaléknyi DNS hiányzik, írták Lin, Gilbert és kollégáik a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmányukban. A hiányzó szekvenciák a patkány 34 ezer génjéből 2500 darabot jelentenek a becslések szerint. „Meglepődtem” – jelentette ki Gilbert.

A fellelt DNS olyan géneket tartalmazott, mely a kihalt patkány karakteres kerek fülének kinézetét kódolja, de például az immunrendszer működéséhez és a szagláshoz szükséges gének teljesen vagy részlegesen hiányoztak.

A hiányzó genom mennyisége Henry Greely-t, a Stanford Egyetem bioetika szakértőjét is meglepte. „Ez egy nagyon fontos dolog, amire eddig nem figyeltem.”

A kutatás „rávilágít a tényleges nehézségekre, vagy még inkább a kihalt fajok feltámasztására tett erőfeszítések nevetségességére” – mondta Victoria Herrige, a Londoni Természettudományi Múzeum evolúció biológusa.

A hiányzó gének közül a legtöbb pont ahhoz kell, hogy az adott faj egyediségét meghatározza, tette hozzá Herridge. Azt is megjegyzi, hogy minél régebben történt egy kihalt faj és ma élő rokonának szétválása az evolúciós családfán, annál valószínűbb, hogy hiányoznak a gének. A karácsonyi szigeteki patkány és a vándorpatkány 2,6 millió éve váltak szét, ami evolúciós szemmel csak egy szempillantás, míg a mamutok és az ázsiai elefántok 6 millió éve. „Sok esetben úgy beszélnek erről, mintha az (újraélesztés) egyértelmű lenne, de természetesen nem az.” – mondta Herridge.

Ezzel McCauley egyetért. Elmondása szerint az 5 százalék nagy különbséget jelent – az emberi genom csak egy százalékkal tér el a bonobóktól és csimpánzóktól.

Andrew Pask, a Melbourne-i Egyetem fejlődő biológiai tudományok szakértője azonban nem ilyen borúlátó. Pask kutatási témája a kihalt ausztráliai erszényesfarkas, vagy más néven tasmán tigris felélesztésének lehetősége. „Az erszényesfarkas talán az egyik legjobb jelölt a ‘felélesztéshez’” – mondta el. A csapata a ragadozó genomja mellett más, potenciálisan béranyaként használható faj génjeit is szekvenálta, mint a dunnart (egy apró, rovarevő erszényes egér). Azt találták, hogy ugyan az erszényesfarkas esetében sincs meg a genom nagyjából 5 százaléka, ezek azonban olyan ismétlődő szakaszokból hiányoznak, melyek Pask szerint valószínűleg nem befolyásolják a létrehozott „új” állat kinézetét vagy viselkedését.

Ráadásul a szekvenálási folyamat is egyre fejlődik mind a modern, mind a kihalt fajok DNS-e esetén, mondta a Harvard Egyetem genetikusa, George Church, a fent említett Colossal cég egyik alapítója. „Sok 100 százalékos állati genom fog érkezni hamarosan, egyre gyorsuló ütemben.”

Gilbert azonban úgy gondolja, hogy egy mamut vagy vándorgalamb tökéletes mását létrehozni lehetetlen. Azonban az erre vonatkozó erőfeszítések ahhoz vezethetnek, amit a Nemzetközi Természetvédelmi Unió „proxiknak” hív.

Ezek olyan fajok, melyek elég közel állnak a kihalt rokonaikhoz ahhoz, hogy fenntartsák az ökoszisztémákat helyettük, mint például egy hidegtűrő, szőrös elefánt. És efelé tart Chruch is. „A fő cél nem az, hogy tökéletes másolatokat készítsünk, hanem hogy változatos és szelektíven létrehozott hibridek szülessenek.” – magyarázta. Jelenleg a csapata arra koncentrál, hogy a mamut hidegtűrő génjeit átültesse elefántokba.

Herridge azonban arra figyelmeztet, hogy a megváltoztatott gének hatással lesznek az állat viselkedésére és túlélési sikerére. „Még ha genetikailag tökéletes példányt hozunk létre, még mindig egy másik fajra lesz szükség béranyának, így miért gondoljuk, hogy sikerült létrehozni ugyanazt a faj?” – tette hozzá Wendling.

McCailey és mások azonban úgy gondolják, hogy az kihalt fajok visszahozása rengeteg forrást von el a természetvédelemtől.

– mutatott rá Wendling.

Azonban még azok is, akik nem biztosak benne, hogy ez egy kivitelezhető folyamat, fantáziálnak róla. Wendling például nagyon szeretné tudni, hogy is nézett ki egy dodó. Greely pedig elárulta, hogy minden álma egy élő óriás lajhár vagy kardfogú tigris megfigyelése.

Douglas McCauley, a Kaliforniai Egyetem ökológusa szerint bármilyen közelinek is tűnik a kihalt fajok feltámasztásának lehetősége, az mégis döbbenetesen elérhetetlen. Egyelőre nem sikerült kihalt fajokat visszahozni, ez a lehetőség túlságosan futurisztikus. Karen Wendling a Guelph Egyetem etikai szakértője a kérdéssel kapcsolatban elmondta: „Sok biológust ismerek, aki elgondolkodott már rajta: vajon meg tudom csinálni?” – olvasható a Science.org-on.

A mamutok valaha kordában tartották a bokrok és fák növekedését a sarkkörön, a fűféléket pedig trágyájukkal táplálták. A Colossal Laboratories and Biosciences cég célja pont az, hogy az elefántokból egy mamutszerű állatot alkossanak, és ezzel segítsék az összeomló ökoszisztémáinkat – mondta McCauley.

Egy kihalt állat visszahozásához először a teljes genomját szekvenálni kell. Ezután egy közeli, még élő rokon faj DNS-ét kell szerkeszteni úgy, hogy az megfeleljen a visszahozni kívánt fajénak. A következő kihívás, hogy létrehozzanak egy embriót a felülírt génekkel, majd azt egy élő béranya kihordja és világra hozza. Egyelőre ott tartanak a tudósok, hogy nagyjából 20 kihalt állat genomját tárták fel, beleértve a barlangi medvét, a vándorgalambot, több mamut és moa (egy kihalt, strucc-szerű óriás madár) fajt. De egyelőre senkinek sem sikerült egyetlen élő példányt sem létrehozni ezekből a fajokból.

Tom Gilbert, a Koppenhágai Egyetem evolúciós genetikusa szerint először kicsiben kellene kezdeni ezt a munkát. „Ha tényleg valami őrültséget szeretnénk tenni, akkor a legjobb egy egyszerű modellel kezdeni.” – érvelt. Ezért ő, és Jian-Qing Lin, a Shantou Egyetem molekuláris biológusa néhány kollégájukkal a karácsony-szigeteki patkányra (Rattus macleari) koncentráltak. Ez a faj 1908-ban tűnt el a szigetről, mely 1200 kilométerre található Ausztráliától nyugatra.

Gilbert és Lin több konzervált karácsony-szigeteki patkány bőrből vont ki DNS-t, és újra és újra szekvenálták azokat, hogy a genom minél nagyobb részét sikerüljön felfedni. Több mint hatvanszoros lefedettséget sikerült elérniük ezzel. A régi DNS kis darabokban marad csak fent, így a csapat a vándorpatkány genomját használta mintának ahhoz, hogy a kihalt faj DNS-darabjait – akár egy kirakót – össze tudják illeszteni. A két genom összevetésénél kiderült, hogy a karácsony-szigeteki patkány esetében még így is legalább 5 százaléknyi DNS hiányzik, írták Lin, Gilbert és kollégáik a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmányukban. A hiányzó szekvenciák a patkány 34 ezer génjéből 2500 darabot jelentenek a becslések szerint. „Meglepődtem” – jelentette ki Gilbert.

A fellelt DNS olyan géneket tartalmazott, mely a kihalt patkány karakteres kerek fülének kinézetét kódolja, de például az immunrendszer működéséhez és a szagláshoz szükséges gének teljesen vagy részlegesen hiányoztak.

A hiányzó genom mennyisége Henry Greely-t, a Stanford Egyetem bioetika szakértőjét is meglepte. „Ez egy nagyon fontos dolog, amire eddig nem figyeltem.”

A kutatás „rávilágít a tényleges nehézségekre, vagy még inkább a kihalt fajok feltámasztására tett erőfeszítések nevetségességére” – mondta Victoria Herrige, a Londoni Természettudományi Múzeum evolúció biológusa.

A hiányzó gének közül a legtöbb pont ahhoz kell, hogy az adott faj egyediségét meghatározza, tette hozzá Herridge. Azt is megjegyzi, hogy minél régebben történt egy kihalt faj és ma élő rokonának szétválása az evolúciós családfán, annál valószínűbb, hogy hiányoznak a gének. A karácsonyi szigeteki patkány és a vándorpatkány 2,6 millió éve váltak szét, ami evolúciós szemmel csak egy szempillantás, míg a mamutok és az ázsiai elefántok 6 millió éve. „Sok esetben úgy beszélnek erről, mintha az (újraélesztés) egyértelmű lenne, de természetesen nem az.” – mondta Herridge.

Ezzel McCauley egyetért. Elmondása szerint az 5 százalék nagy különbséget jelent – az emberi genom csak egy százalékkal tér el a bonobóktól és csimpánzóktól.

Andrew Pask, a Melbourne-i Egyetem fejlődő biológiai tudományok szakértője azonban nem ilyen borúlátó. Pask kutatási témája a kihalt ausztráliai erszényesfarkas, vagy más néven tasmán tigris felélesztésének lehetősége. „Az erszényesfarkas talán az egyik legjobb jelölt a ‘felélesztéshez’” – mondta el. A csapata a ragadozó genomja mellett más, potenciálisan béranyaként használható faj génjeit is szekvenálta, mint a dunnart (egy apró, rovarevő erszényes egér). Azt találták, hogy ugyan az erszényesfarkas esetében sincs meg a genom nagyjából 5 százaléka, ezek azonban olyan ismétlődő szakaszokból hiányoznak, melyek Pask szerint valószínűleg nem befolyásolják a létrehozott „új” állat kinézetét vagy viselkedését.

Ráadásul a szekvenálási folyamat is egyre fejlődik mind a modern, mind a kihalt fajok DNS-e esetén, mondta a Harvard Egyetem genetikusa, George Church, a fent említett Colossal cég egyik alapítója. „Sok 100 százalékos állati genom fog érkezni hamarosan, egyre gyorsuló ütemben.”

Gilbert azonban úgy gondolja, hogy egy mamut vagy vándorgalamb tökéletes mását létrehozni lehetetlen. Azonban az erre vonatkozó erőfeszítések ahhoz vezethetnek, amit a Nemzetközi Természetvédelmi Unió „proxiknak” hív.

Ezek olyan fajok, melyek elég közel állnak a kihalt rokonaikhoz ahhoz, hogy fenntartsák az ökoszisztémákat helyettük, mint például egy hidegtűrő, szőrös elefánt. És efelé tart Chruch is. „A fő cél nem az, hogy tökéletes másolatokat készítsünk, hanem hogy változatos és szelektíven létrehozott hibridek szülessenek.” – magyarázta. Jelenleg a csapata arra koncentrál, hogy a mamut hidegtűrő génjeit átültesse elefántokba.

Herridge azonban arra figyelmeztet, hogy a megváltoztatott gének hatással lesznek az állat viselkedésére és túlélési sikerére. „Még ha genetikailag tökéletes példányt hozunk létre, még mindig egy másik fajra lesz szükség béranyának, így miért gondoljuk, hogy sikerült létrehozni ugyanazt a faj?” – tette hozzá Wendling.

McCailey és mások azonban úgy gondolják, hogy az kihalt fajok visszahozása rengeteg forrást von el a természetvédelemtől.

– mutatott rá Wendling.

Azonban még azok is, akik nem biztosak benne, hogy ez egy kivitelezhető folyamat, fantáziálnak róla. Wendling például nagyon szeretné tudni, hogy is nézett ki egy dodó. Greely pedig elárulta, hogy minden álma egy élő óriás lajhár vagy kardfogú tigris megfigyelése.

Douglas McCauley, a Kaliforniai Egyetem ökológusa szerint bármilyen közelinek is tűnik a kihalt fajok feltámasztásának lehetősége, az mégis döbbenetesen elérhetetlen. Egyelőre nem sikerült kihalt fajokat visszahozni, ez a lehetőség túlságosan futurisztikus. Karen Wendling a Guelph Egyetem etikai szakértője a kérdéssel kapcsolatban elmondta: „Sok biológust ismerek, aki elgondolkodott már rajta: vajon meg tudom csinálni?” – olvasható a Science.org-on.

A mamutok valaha kordában tartották a bokrok és fák növekedését a sarkkörön, a fűféléket pedig trágyájukkal táplálták. A Colossal Laboratories and Biosciences cég célja pont az, hogy az elefántokból egy mamutszerű állatot alkossanak, és ezzel segítsék az összeomló ökoszisztémáinkat – mondta McCauley.

Egy kihalt állat visszahozásához először a teljes genomját szekvenálni kell. Ezután egy közeli, még élő rokon faj DNS-ét kell szerkeszteni úgy, hogy az megfeleljen a visszahozni kívánt fajénak. A következő kihívás, hogy létrehozzanak egy embriót a felülírt génekkel, majd azt egy élő béranya kihordja és világra hozza. Egyelőre ott tartanak a tudósok, hogy nagyjából 20 kihalt állat genomját tárták fel, beleértve a barlangi medvét, a vándorgalambot, több mamut és moa (egy kihalt, strucc-szerű óriás madár) fajt. De egyelőre senkinek sem sikerült egyetlen élő példányt sem létrehozni ezekből a fajokból.

Tom Gilbert, a Koppenhágai Egyetem evolúciós genetikusa szerint először kicsiben kellene kezdeni ezt a munkát. „Ha tényleg valami őrültséget szeretnénk tenni, akkor a legjobb egy egyszerű modellel kezdeni.” – érvelt. Ezért ő, és Jian-Qing Lin, a Shantou Egyetem molekuláris biológusa néhány kollégájukkal a karácsony-szigeteki patkányra (Rattus macleari) koncentráltak. Ez a faj 1908-ban tűnt el a szigetről, mely 1200 kilométerre található Ausztráliától nyugatra.

Gilbert és Lin több konzervált karácsony-szigeteki patkány bőrből vont ki DNS-t, és újra és újra szekvenálták azokat, hogy a genom minél nagyobb részét sikerüljön felfedni. Több mint hatvanszoros lefedettséget sikerült elérniük ezzel. A régi DNS kis darabokban marad csak fent, így a csapat a vándorpatkány genomját használta mintának ahhoz, hogy a kihalt faj DNS-darabjait – akár egy kirakót – össze tudják illeszteni. A két genom összevetésénél kiderült, hogy a karácsony-szigeteki patkány esetében még így is legalább 5 százaléknyi DNS hiányzik, írták Lin, Gilbert és kollégáik a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmányukban. A hiányzó szekvenciák a patkány 34 ezer génjéből 2500 darabot jelentenek a becslések szerint. „Meglepődtem” – jelentette ki Gilbert.

A fellelt DNS olyan géneket tartalmazott, mely a kihalt patkány karakteres kerek fülének kinézetét kódolja, de például az immunrendszer működéséhez és a szagláshoz szükséges gének teljesen vagy részlegesen hiányoztak.

A hiányzó genom mennyisége Henry Greely-t, a Stanford Egyetem bioetika szakértőjét is meglepte. „Ez egy nagyon fontos dolog, amire eddig nem figyeltem.”

A kutatás „rávilágít a tényleges nehézségekre, vagy még inkább a kihalt fajok feltámasztására tett erőfeszítések nevetségességére” – mondta Victoria Herrige, a Londoni Természettudományi Múzeum evolúció biológusa.

A hiányzó gének közül a legtöbb pont ahhoz kell, hogy az adott faj egyediségét meghatározza, tette hozzá Herridge. Azt is megjegyzi, hogy minél régebben történt egy kihalt faj és ma élő rokonának szétválása az evolúciós családfán, annál valószínűbb, hogy hiányoznak a gének. A karácsonyi szigeteki patkány és a vándorpatkány 2,6 millió éve váltak szét, ami evolúciós szemmel csak egy szempillantás, míg a mamutok és az ázsiai elefántok 6 millió éve. „Sok esetben úgy beszélnek erről, mintha az (újraélesztés) egyértelmű lenne, de természetesen nem az.” – mondta Herridge.

Ezzel McCauley egyetért. Elmondása szerint az 5 százalék nagy különbséget jelent – az emberi genom csak egy százalékkal tér el a bonobóktól és csimpánzóktól.

Andrew Pask, a Melbourne-i Egyetem fejlődő biológiai tudományok szakértője azonban nem ilyen borúlátó. Pask kutatási témája a kihalt ausztráliai erszényesfarkas, vagy más néven tasmán tigris felélesztésének lehetősége. „Az erszényesfarkas talán az egyik legjobb jelölt a ‘felélesztéshez’” – mondta el. A csapata a ragadozó genomja mellett más, potenciálisan béranyaként használható faj génjeit is szekvenálta, mint a dunnart (egy apró, rovarevő erszényes egér). Azt találták, hogy ugyan az erszényesfarkas esetében sincs meg a genom nagyjából 5 százaléka, ezek azonban olyan ismétlődő szakaszokból hiányoznak, melyek Pask szerint valószínűleg nem befolyásolják a létrehozott „új” állat kinézetét vagy viselkedését.

Ráadásul a szekvenálási folyamat is egyre fejlődik mind a modern, mind a kihalt fajok DNS-e esetén, mondta a Harvard Egyetem genetikusa, George Church, a fent említett Colossal cég egyik alapítója. „Sok 100 százalékos állati genom fog érkezni hamarosan, egyre gyorsuló ütemben.”

Gilbert azonban úgy gondolja, hogy egy mamut vagy vándorgalamb tökéletes mását létrehozni lehetetlen. Azonban az erre vonatkozó erőfeszítések ahhoz vezethetnek, amit a Nemzetközi Természetvédelmi Unió „proxiknak” hív.

Ezek olyan fajok, melyek elég közel állnak a kihalt rokonaikhoz ahhoz, hogy fenntartsák az ökoszisztémákat helyettük, mint például egy hidegtűrő, szőrös elefánt. És efelé tart Chruch is. „A fő cél nem az, hogy tökéletes másolatokat készítsünk, hanem hogy változatos és szelektíven létrehozott hibridek szülessenek.” – magyarázta. Jelenleg a csapata arra koncentrál, hogy a mamut hidegtűrő génjeit átültesse elefántokba.

Herridge azonban arra figyelmeztet, hogy a megváltoztatott gének hatással lesznek az állat viselkedésére és túlélési sikerére. „Még ha genetikailag tökéletes példányt hozunk létre, még mindig egy másik fajra lesz szükség béranyának, így miért gondoljuk, hogy sikerült létrehozni ugyanazt a faj?” – tette hozzá Wendling.

McCailey és mások azonban úgy gondolják, hogy az kihalt fajok visszahozása rengeteg forrást von el a természetvédelemtől.

– mutatott rá Wendling.

Azonban még azok is, akik nem biztosak benne, hogy ez egy kivitelezhető folyamat, fantáziálnak róla. Wendling például nagyon szeretné tudni, hogy is nézett ki egy dodó. Greely pedig elárulta, hogy minden álma egy élő óriás lajhár vagy kardfogú tigris megfigyelése.

Douglas McCauley, a Kaliforniai Egyetem ökológusa szerint bármilyen közelinek is tűnik a kihalt fajok feltámasztásának lehetősége, az mégis döbbenetesen elérhetetlen. Egyelőre nem sikerült kihalt fajokat visszahozni, ez a lehetőség túlságosan futurisztikus. Karen Wendling a Guelph Egyetem etikai szakértője a kérdéssel kapcsolatban elmondta: „Sok biológust ismerek, aki elgondolkodott már rajta: vajon meg tudom csinálni?” – olvasható a Science.org-on.

A mamutok valaha kordában tartották a bokrok és fák növekedését a sarkkörön, a fűféléket pedig trágyájukkal táplálták. A Colossal Laboratories and Biosciences cég célja pont az, hogy az elefántokból egy mamutszerű állatot alkossanak, és ezzel segítsék az összeomló ökoszisztémáinkat – mondta McCauley.

Egy kihalt állat visszahozásához először a teljes genomját szekvenálni kell. Ezután egy közeli, még élő rokon faj DNS-ét kell szerkeszteni úgy, hogy az megfeleljen a visszahozni kívánt fajénak. A következő kihívás, hogy létrehozzanak egy embriót a felülírt génekkel, majd azt egy élő béranya kihordja és világra hozza. Egyelőre ott tartanak a tudósok, hogy nagyjából 20 kihalt állat genomját tárták fel, beleértve a barlangi medvét, a vándorgalambot, több mamut és moa (egy kihalt, strucc-szerű óriás madár) fajt. De egyelőre senkinek sem sikerült egyetlen élő példányt sem létrehozni ezekből a fajokból.

Tom Gilbert, a Koppenhágai Egyetem evolúciós genetikusa szerint először kicsiben kellene kezdeni ezt a munkát. „Ha tényleg valami őrültséget szeretnénk tenni, akkor a legjobb egy egyszerű modellel kezdeni.” – érvelt. Ezért ő, és Jian-Qing Lin, a Shantou Egyetem molekuláris biológusa néhány kollégájukkal a karácsony-szigeteki patkányra (Rattus macleari) koncentráltak. Ez a faj 1908-ban tűnt el a szigetről, mely 1200 kilométerre található Ausztráliától nyugatra.

Gilbert és Lin több konzervált karácsony-szigeteki patkány bőrből vont ki DNS-t, és újra és újra szekvenálták azokat, hogy a genom minél nagyobb részét sikerüljön felfedni. Több mint hatvanszoros lefedettséget sikerült elérniük ezzel. A régi DNS kis darabokban marad csak fent, így a csapat a vándorpatkány genomját használta mintának ahhoz, hogy a kihalt faj DNS-darabjait – akár egy kirakót – össze tudják illeszteni. A két genom összevetésénél kiderült, hogy a karácsony-szigeteki patkány esetében még így is legalább 5 százaléknyi DNS hiányzik, írták Lin, Gilbert és kollégáik a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmányukban. A hiányzó szekvenciák a patkány 34 ezer génjéből 2500 darabot jelentenek a becslések szerint. „Meglepődtem” – jelentette ki Gilbert.

A fellelt DNS olyan géneket tartalmazott, mely a kihalt patkány karakteres kerek fülének kinézetét kódolja, de például az immunrendszer működéséhez és a szagláshoz szükséges gének teljesen vagy részlegesen hiányoztak.

A hiányzó genom mennyisége Henry Greely-t, a Stanford Egyetem bioetika szakértőjét is meglepte. „Ez egy nagyon fontos dolog, amire eddig nem figyeltem.”

A kutatás „rávilágít a tényleges nehézségekre, vagy még inkább a kihalt fajok feltámasztására tett erőfeszítések nevetségességére” – mondta Victoria Herrige, a Londoni Természettudományi Múzeum evolúció biológusa.

A hiányzó gének közül a legtöbb pont ahhoz kell, hogy az adott faj egyediségét meghatározza, tette hozzá Herridge. Azt is megjegyzi, hogy minél régebben történt egy kihalt faj és ma élő rokonának szétválása az evolúciós családfán, annál valószínűbb, hogy hiányoznak a gének. A karácsonyi szigeteki patkány és a vándorpatkány 2,6 millió éve váltak szét, ami evolúciós szemmel csak egy szempillantás, míg a mamutok és az ázsiai elefántok 6 millió éve. „Sok esetben úgy beszélnek erről, mintha az (újraélesztés) egyértelmű lenne, de természetesen nem az.” – mondta Herridge.

Ezzel McCauley egyetért. Elmondása szerint az 5 százalék nagy különbséget jelent – az emberi genom csak egy százalékkal tér el a bonobóktól és csimpánzóktól.

Andrew Pask, a Melbourne-i Egyetem fejlődő biológiai tudományok szakértője azonban nem ilyen borúlátó. Pask kutatási témája a kihalt ausztráliai erszényesfarkas, vagy más néven tasmán tigris felélesztésének lehetősége. „Az erszényesfarkas talán az egyik legjobb jelölt a ‘felélesztéshez’” – mondta el. A csapata a ragadozó genomja mellett más, potenciálisan béranyaként használható faj génjeit is szekvenálta, mint a dunnart (egy apró, rovarevő erszényes egér). Azt találták, hogy ugyan az erszényesfarkas esetében sincs meg a genom nagyjából 5 százaléka, ezek azonban olyan ismétlődő szakaszokból hiányoznak, melyek Pask szerint valószínűleg nem befolyásolják a létrehozott „új” állat kinézetét vagy viselkedését.

Ráadásul a szekvenálási folyamat is egyre fejlődik mind a modern, mind a kihalt fajok DNS-e esetén, mondta a Harvard Egyetem genetikusa, George Church, a fent említett Colossal cég egyik alapítója. „Sok 100 százalékos állati genom fog érkezni hamarosan, egyre gyorsuló ütemben.”

Gilbert azonban úgy gondolja, hogy egy mamut vagy vándorgalamb tökéletes mását létrehozni lehetetlen. Azonban az erre vonatkozó erőfeszítések ahhoz vezethetnek, amit a Nemzetközi Természetvédelmi Unió „proxiknak” hív.

Ezek olyan fajok, melyek elég közel állnak a kihalt rokonaikhoz ahhoz, hogy fenntartsák az ökoszisztémákat helyettük, mint például egy hidegtűrő, szőrös elefánt. És efelé tart Chruch is. „A fő cél nem az, hogy tökéletes másolatokat készítsünk, hanem hogy változatos és szelektíven létrehozott hibridek szülessenek.” – magyarázta. Jelenleg a csapata arra koncentrál, hogy a mamut hidegtűrő génjeit átültesse elefántokba.

Herridge azonban arra figyelmeztet, hogy a megváltoztatott gének hatással lesznek az állat viselkedésére és túlélési sikerére. „Még ha genetikailag tökéletes példányt hozunk létre, még mindig egy másik fajra lesz szükség béranyának, így miért gondoljuk, hogy sikerült létrehozni ugyanazt a faj?” – tette hozzá Wendling.

McCailey és mások azonban úgy gondolják, hogy az kihalt fajok visszahozása rengeteg forrást von el a természetvédelemtől.

– mutatott rá Wendling.

Azonban még azok is, akik nem biztosak benne, hogy ez egy kivitelezhető folyamat, fantáziálnak róla. Wendling például nagyon szeretné tudni, hogy is nézett ki egy dodó. Greely pedig elárulta, hogy minden álma egy élő óriás lajhár vagy kardfogú tigris megfigyelése.