Saját standján látott vendégül az idei FeHoVa kiállításon, s míg helyet foglaltam, elmerültem a kiállított festményeiben. Ahogy tekintetem végigpásztázta a képeket, a természet ezer arca elevenedett fel előttem; az évszakokra jellemző hangulatban egy-egy megragadott pillanat rögzült, amibe az emberi képzelet akarva-akaratlan belemerül, és odaképzeli az éppen látott jelenet folytatását.
A művésznő észreveszi, ahogy elvesztem a látottakban, s ezt meg is magyarázza:
És valóban, minden egyes festményben tetten érhető a hiteles valóság. Miközben elemezzük, nem egy elvarázsolt világba csöppenünk, hanem a természet önnön valójába, aminek csodáiból Kun Edit az elmúlt pillanatokat örökíti meg rendkívüli egyediséggel.
A zalai erdőkkel-dombokkal övezett Kis-Balaton festői szépségű vidékén nőtt fel, amely táj életre szóló élményekkel ajándékozta meg. Ehhez közrejátszott édesapja is, aki vadászemberként rendszeresen kivitte a természetbe.
Az erdő varázsa hamar elbódította, így már ifjú kora hajnalán életének elválaszthatatlan részévé vált a vadászat és a természet szeretete. Egyetemi tanulmányait azonban teljesen más pályán folytatta, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanult teológiát, és tanári végzettséget szerzett, majd a Pécsi Egyetemen jogászként abszolvált.
– Mondhatnám, hogy szülői nyomás hatására választottam ezt a pályát, de ez nem volna egészen igaz. Engem ténylegesen minden érdekelt, és úgy voltam vele, ha a Jóisten törvényét sikerült megtanulnom, akkor már az emberek törvényével is megbirkózom… Így lettem jogász.
Kifejezetten mozgékony gyermekként emlékszik vissza magára. Balettozott, művésztornára járt, zongorázott, ezt a mozgékonyságát pedig a ceruza és a papír csillapította le.
– A rajzolással kizártam a körülöttem zajló eseményeket, és egy egészen más, szabad világba csöppentem, ami egy pillanat alatt háttérbe szorította izgága énemet. Mindez a nagymamámnak köszönhető, aki igazi alkotóember, a hímzés mestere volt, amihez nagyon jó rajztehetség társult, innen eredeztethető a művészet iránti érdeklődésem.
Az alkotás iránti vágy immáron harminc éve töretlenül ég benne. Ez idő alatt arra jutott, hogy a szívből eredő művészetnek mágikus ereje van, ugyanis képes megidézni az emberi lélek szépségét. Az ecset, akár egy varázspálca, megnyitja az lélek kapuját, a bennünk lévő gondolatokat, élményeket. Ezáltal érzéseket vihetünk fel vele a vászonra, ezzel átadva a nézőnek a művészben rejlő érzelemvilágot.
– Ezek az élmények sok esetben a vadászat során kerítenek hatalmukba. Nem maga az elejtés, sokkal inkább az erdő mögött lebukó vöröslő Napkorong, a táj jellege, apró, de lényeges tulajdonságai, a hang- és fényjátékok azok, amik magukkal ragadnak, ezeket pedig elraktározom, hogy később az alkotás során felhasználhassam. Ehhez nyitott szív és lélek szükséges, hogy befogadjam és átérezzem a körülettem lévő környezetet.
Kun Edit képei realisztikus, klasszikus stílusban készülnek. Ez nélkülözhetetlen a táj hangulatának valós leképezéséhez.
Már munkásságának kezdete óta kizárólag olajfestménnyel dolgozik. Ezzel a képek fajsúlyosabbak, a színek élénkebbek, jobban lehet játszani az árnyékolással is, mint mondjuk az akvarellel, ami inkább légiessé teszi a festményt. A természetfestészet mellett portrékat is készít, de mit mondja, igencsak igényes és nagy koncentrációt igénylő műfaj. Részletekbe merülve kell megjeleníteni a személyt, és illik hasonlítania a valóságoshoz.
Azonban a művésznő alkotótevékenysége itt még koránt sem ér végett. Amellett, hogy festményeivel díszített ruhákat is tervezett, az elmúlt időszak okozta bezártság előhívta egy újabb alkotó énjét, aminek köszönhetően egyedi, művészi igénnyel készített, díszes tortákat kezdett el sütni, akár megrendelésre is. Mint mondja, ez sokkal összetettebb műfaj a festészetnél.
Bármelyik alkotási tevékenységéről is beszélünk, mindegyik a művészet valamely ágához tartozik, egy tőről fakadnak, ám eredőjét egészen másképpen definiálja, mint ahogy azt sokan mások teszik.
– A művészetet napjainkra ledegradálták. Sztereotípiákkal átitatott, mondván a művész egy bohém alkat. Ezt oktrojálták a fejekbe. Mindeközben a művészet nem ez. A művészet az a legteljesebb léttudat, amely állandó tudati éberséggel és figyelemmel jár. Egy abszolút érzelmi finomhangolás, mely életigenlést követel. Ez a tudatos gondolkodás, akár egy Isteni sugallat, az alkotó ember és a Teremtő Isten kapcsolatának a leképezése. Ez a művészet.
