A virágos növények többféle különböző stratégiát fejlesztettek ki a beporzókkal való együttműködésre. A virágot látogató élőlények gyakorisága és hatékonysága nagyban befolyásolja az adott növény szaporodási sikerét. A megporzást végző különböző állatcsoportok között óriási különbségek lehetnek ebből a szempontból. Világszerte a rovarok, különösen a méhek a leggyakoribb beporzók. Ezek a rovarok azonban általában elég kis régióban aktívak, míg például a kolibrik ennél jóval nagyobb területet járnak be – írja a phys.org.

– mondta el Dr. Stefan Abrahamczyk, a Bonn Egyetem Nees Növényi Biodiverzitás Intézetének (Nees Institute for Plant Biodiversity) munkatársa. Például a trópusi hegyvidékek köderdei általában túl párásak vagy hidegek a legtöbb méhfaj számára.

Ez azonban nem magyarázza meg, hogy a méhfajokban gazdag területeken miért váltanak a növények más fajokra, például kolibrikre, denevérekre, vagy éppen apró, talajlakó emlősökre mint az egerek, lemúrok vagy mézrablóerszényesek. A mostani tanulmányban Abrahamczyk és kollégái rámutattak, hogy megporzót váltani jóval komplexebb, mint azt korábban gondolták. Amikor egy szülőfaj területén valamilyen akadály képződik, például hegység gyűrődik fel vagy a jégkorszak miatti eljegesedés következtében két, egymástól elszigetelődő populáció külön fajjá válik, akkor a létrejövő két új taxont testvérfajoknak tekinthetjük.

A kutatók három különböző növénycsaládból származó testvérfaj-párt elemeztek szaporodási stratégiájuk szerint. Minden esetben a párok egyikét kolibrik, míg a másik tagját méhek porozzák be. Mindegyik esetben az szülőfaj méhbeporzású volt, és az őseik Észak-Amerika méhfajokban gazdag területeiről származtak. Megporzási kísérletsorozat segítségével azt találták, hogy

a kolibrik által beporzott fajok maghozama és csírázóképessége jelentősen nagyobb volt, amikor egy másik ugyanahhoz a fajhoz tartozó növény pollenjével történt a beporzás.

„Ebből azt látjuk, hogy a kolibrik beporzása azokban a korábban méhek porozta növénypopulációkban fejlődött, amely nagyban függött a keresztbeporzástól, mert például nem képes önmegporzásra.” mondta Abrahamczyk. Mivel a méheknél jóval nagyobb az aktivitási területük, a kolibrik jóval hatékonyabban porozzák meg azokat a növényeket, melyek képtelenek az önbeporzásra.

Összehasonlítva a kolibrikkel a méheknek még egy hátránya van: repülés közben intenzíven tisztogatják magukat, és a rájuk ragadt pollent a lábukon lévő pollenzsákba söprik, majd később a lárváikkal etetik meg. Emiatt a rájuk ragadt pollennek csak kis része jut el a következő növényik és segíti azok megtermékenyülését. A kolibriket azonban nem érdekli a pollen.

„Ezek az újonnan szerzett ismeretek más beporzási rendszerek, például a denevér- vagy a lepkebeporzás evolúciójára is alkalmazhatók a beporzás gyakorisága és hatékonysága szempontjából.” – mondta Abrahamczyk. Ezek a felfedezések mélyebb betekintést nyújtanak a növény-beporzó kölcsönhatások evolúciójába.

Rámutat arra, hogy a növény illetve a beporzó jellemzőit is figyelembe kell venni a beporzási rendszerek evolúciójának megértéséhez.

Az Ecology and Evolution című tudományos lapban megjelent tanulmány a Bonn Egyetem és a nemzetközi, kínai suzhou-i székhelyű Xi’an Jiaotong-Liverpool Egyetem közös kutatásából jött létre.

A virágos növények többféle különböző stratégiát fejlesztettek ki a beporzókkal való együttműködésre. A virágot látogató élőlények gyakorisága és hatékonysága nagyban befolyásolja az adott növény szaporodási sikerét. A megporzást végző különböző állatcsoportok között óriási különbségek lehetnek ebből a szempontból. Világszerte a rovarok, különösen a méhek a leggyakoribb beporzók. Ezek a rovarok azonban általában elég kis régióban aktívak, míg például a kolibrik ennél jóval nagyobb területet járnak be – írja a phys.org.

– mondta el Dr. Stefan Abrahamczyk, a Bonn Egyetem Nees Növényi Biodiverzitás Intézetének (Nees Institute for Plant Biodiversity) munkatársa. Például a trópusi hegyvidékek köderdei általában túl párásak vagy hidegek a legtöbb méhfaj számára.

Ez azonban nem magyarázza meg, hogy a méhfajokban gazdag területeken miért váltanak a növények más fajokra, például kolibrikre, denevérekre, vagy éppen apró, talajlakó emlősökre mint az egerek, lemúrok vagy mézrablóerszényesek. A mostani tanulmányban Abrahamczyk és kollégái rámutattak, hogy megporzót váltani jóval komplexebb, mint azt korábban gondolták. Amikor egy szülőfaj területén valamilyen akadály képződik, például hegység gyűrődik fel vagy a jégkorszak miatti eljegesedés következtében két, egymástól elszigetelődő populáció külön fajjá válik, akkor a létrejövő két új taxont testvérfajoknak tekinthetjük.

A kutatók három különböző növénycsaládból származó testvérfaj-párt elemeztek szaporodási stratégiájuk szerint. Minden esetben a párok egyikét kolibrik, míg a másik tagját méhek porozzák be. Mindegyik esetben az szülőfaj méhbeporzású volt, és az őseik Észak-Amerika méhfajokban gazdag területeiről származtak. Megporzási kísérletsorozat segítségével azt találták, hogy

a kolibrik által beporzott fajok maghozama és csírázóképessége jelentősen nagyobb volt, amikor egy másik ugyanahhoz a fajhoz tartozó növény pollenjével történt a beporzás.

„Ebből azt látjuk, hogy a kolibrik beporzása azokban a korábban méhek porozta növénypopulációkban fejlődött, amely nagyban függött a keresztbeporzástól, mert például nem képes önmegporzásra.” mondta Abrahamczyk. Mivel a méheknél jóval nagyobb az aktivitási területük, a kolibrik jóval hatékonyabban porozzák meg azokat a növényeket, melyek képtelenek az önbeporzásra.

Összehasonlítva a kolibrikkel a méheknek még egy hátránya van: repülés közben intenzíven tisztogatják magukat, és a rájuk ragadt pollent a lábukon lévő pollenzsákba söprik, majd később a lárváikkal etetik meg. Emiatt a rájuk ragadt pollennek csak kis része jut el a következő növényik és segíti azok megtermékenyülését. A kolibriket azonban nem érdekli a pollen.

„Ezek az újonnan szerzett ismeretek más beporzási rendszerek, például a denevér- vagy a lepkebeporzás evolúciójára is alkalmazhatók a beporzás gyakorisága és hatékonysága szempontjából.” – mondta Abrahamczyk. Ezek a felfedezések mélyebb betekintést nyújtanak a növény-beporzó kölcsönhatások evolúciójába.

Rámutat arra, hogy a növény illetve a beporzó jellemzőit is figyelembe kell venni a beporzási rendszerek evolúciójának megértéséhez.

Az Ecology and Evolution című tudományos lapban megjelent tanulmány a Bonn Egyetem és a nemzetközi, kínai suzhou-i székhelyű Xi’an Jiaotong-Liverpool Egyetem közös kutatásából jött létre.

A virágos növények többféle különböző stratégiát fejlesztettek ki a beporzókkal való együttműködésre. A virágot látogató élőlények gyakorisága és hatékonysága nagyban befolyásolja az adott növény szaporodási sikerét. A megporzást végző különböző állatcsoportok között óriási különbségek lehetnek ebből a szempontból. Világszerte a rovarok, különösen a méhek a leggyakoribb beporzók. Ezek a rovarok azonban általában elég kis régióban aktívak, míg például a kolibrik ennél jóval nagyobb területet járnak be – írja a phys.org.

– mondta el Dr. Stefan Abrahamczyk, a Bonn Egyetem Nees Növényi Biodiverzitás Intézetének (Nees Institute for Plant Biodiversity) munkatársa. Például a trópusi hegyvidékek köderdei általában túl párásak vagy hidegek a legtöbb méhfaj számára.

Ez azonban nem magyarázza meg, hogy a méhfajokban gazdag területeken miért váltanak a növények más fajokra, például kolibrikre, denevérekre, vagy éppen apró, talajlakó emlősökre mint az egerek, lemúrok vagy mézrablóerszényesek. A mostani tanulmányban Abrahamczyk és kollégái rámutattak, hogy megporzót váltani jóval komplexebb, mint azt korábban gondolták. Amikor egy szülőfaj területén valamilyen akadály képződik, például hegység gyűrődik fel vagy a jégkorszak miatti eljegesedés következtében két, egymástól elszigetelődő populáció külön fajjá válik, akkor a létrejövő két új taxont testvérfajoknak tekinthetjük.

A kutatók három különböző növénycsaládból származó testvérfaj-párt elemeztek szaporodási stratégiájuk szerint. Minden esetben a párok egyikét kolibrik, míg a másik tagját méhek porozzák be. Mindegyik esetben az szülőfaj méhbeporzású volt, és az őseik Észak-Amerika méhfajokban gazdag területeiről származtak. Megporzási kísérletsorozat segítségével azt találták, hogy

a kolibrik által beporzott fajok maghozama és csírázóképessége jelentősen nagyobb volt, amikor egy másik ugyanahhoz a fajhoz tartozó növény pollenjével történt a beporzás.

„Ebből azt látjuk, hogy a kolibrik beporzása azokban a korábban méhek porozta növénypopulációkban fejlődött, amely nagyban függött a keresztbeporzástól, mert például nem képes önmegporzásra.” mondta Abrahamczyk. Mivel a méheknél jóval nagyobb az aktivitási területük, a kolibrik jóval hatékonyabban porozzák meg azokat a növényeket, melyek képtelenek az önbeporzásra.

Összehasonlítva a kolibrikkel a méheknek még egy hátránya van: repülés közben intenzíven tisztogatják magukat, és a rájuk ragadt pollent a lábukon lévő pollenzsákba söprik, majd később a lárváikkal etetik meg. Emiatt a rájuk ragadt pollennek csak kis része jut el a következő növényik és segíti azok megtermékenyülését. A kolibriket azonban nem érdekli a pollen.

„Ezek az újonnan szerzett ismeretek más beporzási rendszerek, például a denevér- vagy a lepkebeporzás evolúciójára is alkalmazhatók a beporzás gyakorisága és hatékonysága szempontjából.” – mondta Abrahamczyk. Ezek a felfedezések mélyebb betekintést nyújtanak a növény-beporzó kölcsönhatások evolúciójába.

Rámutat arra, hogy a növény illetve a beporzó jellemzőit is figyelembe kell venni a beporzási rendszerek evolúciójának megértéséhez.

Az Ecology and Evolution című tudományos lapban megjelent tanulmány a Bonn Egyetem és a nemzetközi, kínai suzhou-i székhelyű Xi’an Jiaotong-Liverpool Egyetem közös kutatásából jött létre.

A virágos növények többféle különböző stratégiát fejlesztettek ki a beporzókkal való együttműködésre. A virágot látogató élőlények gyakorisága és hatékonysága nagyban befolyásolja az adott növény szaporodási sikerét. A megporzást végző különböző állatcsoportok között óriási különbségek lehetnek ebből a szempontból. Világszerte a rovarok, különösen a méhek a leggyakoribb beporzók. Ezek a rovarok azonban általában elég kis régióban aktívak, míg például a kolibrik ennél jóval nagyobb területet járnak be – írja a phys.org.

– mondta el Dr. Stefan Abrahamczyk, a Bonn Egyetem Nees Növényi Biodiverzitás Intézetének (Nees Institute for Plant Biodiversity) munkatársa. Például a trópusi hegyvidékek köderdei általában túl párásak vagy hidegek a legtöbb méhfaj számára.

Ez azonban nem magyarázza meg, hogy a méhfajokban gazdag területeken miért váltanak a növények más fajokra, például kolibrikre, denevérekre, vagy éppen apró, talajlakó emlősökre mint az egerek, lemúrok vagy mézrablóerszényesek. A mostani tanulmányban Abrahamczyk és kollégái rámutattak, hogy megporzót váltani jóval komplexebb, mint azt korábban gondolták. Amikor egy szülőfaj területén valamilyen akadály képződik, például hegység gyűrődik fel vagy a jégkorszak miatti eljegesedés következtében két, egymástól elszigetelődő populáció külön fajjá válik, akkor a létrejövő két új taxont testvérfajoknak tekinthetjük.

A kutatók három különböző növénycsaládból származó testvérfaj-párt elemeztek szaporodási stratégiájuk szerint. Minden esetben a párok egyikét kolibrik, míg a másik tagját méhek porozzák be. Mindegyik esetben az szülőfaj méhbeporzású volt, és az őseik Észak-Amerika méhfajokban gazdag területeiről származtak. Megporzási kísérletsorozat segítségével azt találták, hogy

a kolibrik által beporzott fajok maghozama és csírázóképessége jelentősen nagyobb volt, amikor egy másik ugyanahhoz a fajhoz tartozó növény pollenjével történt a beporzás.

„Ebből azt látjuk, hogy a kolibrik beporzása azokban a korábban méhek porozta növénypopulációkban fejlődött, amely nagyban függött a keresztbeporzástól, mert például nem képes önmegporzásra.” mondta Abrahamczyk. Mivel a méheknél jóval nagyobb az aktivitási területük, a kolibrik jóval hatékonyabban porozzák meg azokat a növényeket, melyek képtelenek az önbeporzásra.

Összehasonlítva a kolibrikkel a méheknek még egy hátránya van: repülés közben intenzíven tisztogatják magukat, és a rájuk ragadt pollent a lábukon lévő pollenzsákba söprik, majd később a lárváikkal etetik meg. Emiatt a rájuk ragadt pollennek csak kis része jut el a következő növényik és segíti azok megtermékenyülését. A kolibriket azonban nem érdekli a pollen.

„Ezek az újonnan szerzett ismeretek más beporzási rendszerek, például a denevér- vagy a lepkebeporzás evolúciójára is alkalmazhatók a beporzás gyakorisága és hatékonysága szempontjából.” – mondta Abrahamczyk. Ezek a felfedezések mélyebb betekintést nyújtanak a növény-beporzó kölcsönhatások evolúciójába.

Rámutat arra, hogy a növény illetve a beporzó jellemzőit is figyelembe kell venni a beporzási rendszerek evolúciójának megértéséhez.

Az Ecology and Evolution című tudományos lapban megjelent tanulmány a Bonn Egyetem és a nemzetközi, kínai suzhou-i székhelyű Xi’an Jiaotong-Liverpool Egyetem közös kutatásából jött létre.