Hírek

Felújított járművek és mozdonymotívum pályázat a lillafüredi kisvasúton

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasúton az elsők között indult újra a vonatforgalom. A „második szezonkezdet” megújult járműveket is hozott az utazóközönségnek. A járműfejlesztés keretében épülő 2 új hibrid mozdony egyike tematikus matricázást kap. A motívum megtervezésére az ÉSZAKERDŐ Zrt. nyílt alkotói pályázatot hirdet.

Második szezonkezdet új járművekkel

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasúton az elsők között indult újra a vonatforgalom a veszélyhelyzet miatt korlátozások feloldása után, május második hétvégéjén. A „második szezonkezdet” megújult járműveket is hozott az utazóközönségnek. A LÁEV nagyfelújítása Magyarország Kormányának támogatásából 2018-ban kezdődött, melynek keretében a vasúti pálya és a kiszolgáló épületek, utasforgalmi terek komplex korszerűsítésén túl a kisvasút járműparkjának döntő része is teljesen megújul, illetve új járművek beszerzésére is sor kerül.

A május elején forgalomba állt felújított kocsik és mozdonyok a járműfejlesztés első ütemében készültek el. A munka során a járműveket „az utolsó csavarig” szétszerelték – újraszabályozták a kerekeket, átvizsgálták, javították a forgóvázakat, kicserélték a külső és belső burkolatokat, a nyitott személykocsikat világítással, míg a zártakat hangosítással is felszerelték. A személykocsik között a csaknem százéves, muzeális értékű Diamand és kis-MÁV típusok esetén törekedtek a minél inkább korhű megjelenés rekonstrukciójára, míg a nagy-MÁV-oknál az utastér átrendezése a praktikusabb használatot hivatott szolgálni. Az első ütemben korszerűsített 10 járművet a projekt hátralevő részében további 22 kocsi és mozdony felújítása, illetve építése követi még, ezek várhatóan az év végig elkészülnek.

LÁEV100 – pályázat mozdonymotívum tervezésére

A járműfejlesztés keretében épülő 2 új hibrid mozdony egyike, a D02-506 pályaszámú Mk48-as a Lillafüredi Állami Erdei Vasút megnyitásának idei centenáriuma alkalmából tematikus matricázást kap. A motívum megtervezésére az ÉSZAKERDŐ Zrt. nyílt alkotói pályázatot hirdet.

A pályázatra benyújtandó komplex pályaművekkel szemben elvárás, hogy a motívum jelenítse meg a 100 éves LÁEV jellegzetességeit, tekintettel természeti-kulturális környezetére, egyedi mérnöki megoldásaira, építészeti értékeire, gördülőállományának jellegzetes, fontos darabjaira. A motívum részeként tetszőleges formában, de egyértelműen, szövegesen is meg kell jeleníteni az évfordulóra való utalást.

A pályázaton bárki részt vehet, a részletes feltételek elérhetők az ÉSZAKERDŐ Zrt. honlapján a www.eszakerdo.hu/laev100mozdony oldalon.

 

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.