Für Anikó: A soknál több az elég

Amikor bekanyarodunk az erdő szélén álló házhoz, a diskurzus rögtön egy kellemes és friss témával indulhat, mert elsőként gratulálhattunk a Psota Irén-díjához, amit interjúnk másnapján, a színházi világnapon vehetett át.

A díjat említve felragyog az arca a Jászai Mari-díjas, érdemes művész címmel kitüntetett színésznőnek, aki tizenöt éve az Örkény Színház tagja. „Ez nagy meglepetés, és nagyon jól esik. Számomra külön növeli a díj értékét, hogy kinek a nevét viseli, másrészt a nagyon jeles személyiségekből álló kuratórium, aki ezt odaítéli” – majd hozzáteszi, hogy a dicséret mindig jól esik, mert ez ad egy kis olajat az élethez, ahogyan az a Molnár Ferenc: Egy, kettő, háromjában van. Amikor ugyanis valakit megdicsérnek, vagy valami jó történik, akkor az olaj a kulcsszó, az a kenőanyag, ami nemcsak a motorokat, hanem az életet is gördülékennyé teszi.

Valószínűleg az élete kenőanyaga a színészet és éneklés mellett a természet szeretete és a természetvédelem ügye.

– mondja.

Bizonyára nem volt véletlen, hogy 13 éven keresztül ő vezette a Talpalatnyi zöld című környezetvédelmi műsort a Duna TV-n, ami pár évvel ezelőtt egyik napról a másikra megszűnt. „Nem azért vagyok szomorú a műsor megszűnésével kapcsolatban, mert nem tudok eleget szerepelni a tv-ben, hanem azért, mert nincs helyette más. Ennyire fontos manapság idehaza ez a kérdés, amit tragikusnak tartok, mert minden mást meg kellene előznie. Hiszen akkor van sport, család, kultúra és minden a világon, ha van bioszféra. Ha nincs, bármink lehet, akkor sincs semmink.”

Arra vagyok kíváncsi, ha nincs erre fórum, hol fejti ki a környezetvédelemmel kapcsolatos gondolatait. Megtudom, hogy „úton-útfélen”. Leginkább a személyes példamutatásban hisz, ezért ha van egy kis szabadideje, szemeteszsákokat vásárol, és az utcákat járva felszedi a szemetet. Azért, mert ezzel kapcsolatosan határozott elmélete van. Azt mondja, az nem úgy van, hogy vagyunk mi emberek és van a környezet külön. Az úgy van, ha nincs víz meg levegő, hiába a hatványozott GDP-növekedés, egyszerűen nem lesz módunkban élvezni, mert nem lesz hol, és nem lesz hogyan.

Akkor azonnal rájön, hogy nem Svájcban van. „Csak azt tudom mondani, amit a bölcs indián: amikor kivágtad az utolsó fát és megmérgezted az utolsó folyót rájössz, hogy a pénzt nem lehet megenni.” Mondhatnák, hogy pesszimista az ideológiája, de szerinte csak tárgyszerű, amikor arról beszél, hogy a környezet egyensúlya egészen biztos, hogy borul, de nem mindegy, hogy mennyire. Ha lassabban, akkor még vannak megmenthető dolgok.

Budapesten született és nőtt fel, a kérdés, hogyan lett számára prioritás a zöld szemlélet. A válasz pedig egészen logikus: „Úgy, hogy gondolkodom, és kétségbe vagyok esve. Másrészt egy nagyon természetszerető és -tisztelő családban nőttem fel, gyerekkoromban édesanyámmal minden hétvégén túrázni mentünk. Ebből a két dologból fakad, hogy az ember legszívesebben sikítana és zokogna, ha körbenéz.”

Meglátása szerint a világ ma a gondolkodásról és a felelősségről való leszoktatásról szól, a látszatról, az egyszer használatos dolgokról és a gyors sikerről. A lényeg, hogy jó fogyasztót neveljenek az emberiségből és mi most ennek isszuk a levét. Ha belegondolunk, némi sarkítással, de az emberiség egyetlen igazi motivációja a saját kényelme. Ha már önzők vagyunk és telhetetlenek, legalább a saját rovásunkra ne legyünk azok, vallja a színésznő.

Van már mindenünk, de ahogyan Vörösmarty Mihály mondta: „Hiába minden: szellem, bűn, erény; Nincsen remény! … Mi a kevés? Erő vagy az erény?”

Szerinte az emberiségen talán az segítene, ha a mottó az lenne: a soknál több az elég. A fogyasztást, ha teheti, visszafogja, hiszen nem attól lesz jobb és több valaki, ha milliókat költ csak a divat kedvéért.

– mondja elhivatottan.

Bizonyára nem véletlen – mert véletlenek nem léteznek –, hogy férje Fekete György eredeti végzettsége halbiológus. Igaz, ma már inkább dalszerző és szövegíró, akinek a dalait nagy-nagy szeretettel énekli Anikó a legújabb lemezén, a Magyar hangja című albumon. Azért, mert ezek a szövegek róla szólnak, és kicsit az életükről is.

Hisz abban, ha a kisfia ebben az életformában nő fel, átadják neki ezt az életszemléletet. „Amit lát, abból építkezik majd. Abban nő fel, hogy szelektáljuk a szemetet, szeretjük a bogarakat, szépen bánunk a kutyákkal, és a természetben töltjük a szabadidőnket.”

Mert náluk a kirándulás felér egy kardióedzéssel, emelkedő, lejtő, hegynek fel, völgynek le, és az sem baj, ha a végén van egy gyönyörű panoráma. Hétvégente bakancsot húz, felkerekedik a gyerekkel, a két kutyával és a férjjel, és irány a Pilis. „Ahogy az a nagy könyvben meg van írva, már-már giccses idill” – mondja nevetve. „Végre megadatott nekem az, amire mindig is vágytam.”