A rovarevő madarak számának csökkenése a szántók, rétek és legelők környékén vehető észre leginkább – írta a Die Zeit német napilap online kiadásában egy tanulmányra hivatkozva.
– mondta Katrin Böhning-Gaese, a Senckenberg biodiverzitás és éghajlatkutató központ igazgatója, a tanulmány egyik szerzője. A szántóföldi rovarevő madarak száma egyébként jobban csökkent, mint a szintén rovarokkal táplálkozó erdei madaraké.
A tanulmány szerint ennek oka a növényvédő szerek kiterjedt alkalmazásában keresendő. Ezenkívül az a trend is szerepet játszhatott, hogy egyre nagyobb területekre terjedtek ki a monokultúrák, és így elvesztek a bokros, sövényes, szántó melletti, illetve ugaroltatott területek, valamint a rétek és a legelők szántóvá alakultak. Ennek következményeként nehezebben jutottak táplálékhoz a rovarevő madarak, és költőhelyet sem mindig találtak. A hidegkedvelő fajtákra ráadásul az éghajlatváltozással járó felmelegedés sem tett jót.
– véli Böhning-Gaese. Ez ellen sok platformon lehetne tenni, mind nemzetközi, mind helyi és közösségi szinten.
Két hónappal ezelőtt egyébként a német természetvédelmi szövetség is ijesztő számokat tett közzé: e szerint 1980 és 2017 között 56 százalékkal csökkent Európában a szántóföldi madarak száma.