Közösségi jelentőségű fajnak az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelvének mellékletein szereplő fajokat nevezzük; gyakran – helytelenül – a „Natura 2000-es faj” kifejezést használják rájuk. 2019-ben esedékes az élőhelyvédelmi irányelv alapján készülő országjelentés (amelyben a közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek természetvédelmi helyzetéről és elterjedéséről kell beszámolni), ezért a Magyar Rovartani Társaság úgy döntött, hogy ennek apropóján választja ki jelöltjeit – a kis Apolló-lepkét, a magyar tarszát és a havasi cincért – az Év rovara címre.
Aki már látott havasi cincért, aligha téveszti össze más hazai bogárfajjal.
A Magyar Természettudományi Múzeum Blog leírása alapján a kifejlett bogár (az imágó) testhossza 2–4 cm. A hím csápja jóval (majdnem kétszer) hosszabb a testénél, a nőstény csápja alig hosszabb. A hím feje és rágói is nagyobbak.
de az előháton és a szárnyfedőkön több bársonyosnak látszó fekete foltba tömörülnek, amelyeket világosabb sáv keretez. A foltok mérete és formája változatos, szinte egyedenként más és más, de az előhát elején egy félkör alakú minta és a szárnyfedők közepe mögött húzódó széles, zegzugos szélű harántöv állandó elem. A lábak szintén kékesszürkén szőrösek, így a mozdulatlan bogár remekül beleolvad a bükkfák kérgének hasonló színezetébe.
Magyarországon nem él a havasi cincérhez hasonló színű és méretű cincér. Mintázata valamelyest hasonlít a gyászcincéréhez (Morimus funereus) – mellyel gyakran azonos élőhelyen található –, hiszen a gyászcincér szárnyfedőin is fekete bársonyfoltok vannak. E foltok száma azonban a gyászcincérnél csak négy, ezek nem olvadnak össze harántszalaggá; az előhátán nincs folt, és a csápja egyszínű. A gyászcincér sokkal vaskosabb felépítésű, domborúbb, nehézkesebb mozgású, röpképtelen bogár.
A havasi cincér leginkább hegyvidéki bükkösökben él, általában 300 és 2000 métere tengerszint feletti magasságban (minél délebbre megyünk, annál magasabban, a bükk elterjedésének megfelelően).
Más erdőtársulásokban sokkal ritkább, és azokban leginkább akkor fordul elő, ha elegyesen bükk is található bennük. Lárvája ennek megfelelően legtöbbször a bükk fájában él, de más fafajok, például a közönséges gyertyán, a mezei juhar, a hegyi juhar, a korai juhar, a magas kőris, a magyar kőris, a hegyi szil, illetve a hársfajok ugyancsak a tápnövényei közé tartoznak. 2018-ban vadcseresznyéből is kimutatták.
A havasi cincér Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 forint. A Duna-Ipoly Nemzeti Park címerállata. Emellett számos más európai országban is védett.
Veszélyeztetik a cincérek létét a nagyobb tarvágások, amikor a tápnövényül szolgáló fák minden egyedét eltávolítják, ez pedig a faj lokális kipusztulásához vezethet az adott területen. Az újratelepülést a legközelebbi tenyészterület távolsága befolyásolja: minél távolabb van ilyen, annál inkább csökken az újratelepedés esélye, mivel az imágók legfeljebb másfél kilométer távolságra repülnek.
Gazdasági céllal kezelt erdőkben károsan érinti az ott élő állományt a természetes módon kidőlt, megsérült vagy beteg fák eltávolítása, hiszen ezek lennének a lárvák legjobb fejlődési helyei. Ráadásul a gazdasági célú erdőkben a fákat azelőtt kivágják, hogy a havasi cincérek megtelepedtek volna bennük
Az azonos korú állomány is megakadályozza a havasicincér-állományok fennmaradását vagy kialakulását, mert megszűnik a rendelkezésre álló idős fák kontinuitása.
A tarvágásokon kívül a legnagyobb veszélyt a nyár elejéig letermelt faanyag erdőben, erdőszélen hagyása, illetve késői elszállítása jelentheti. A száradó farakások, főként, ha napos helyen vannak, erősen vonzzák a havasi cincéreket. Ezek azonban csapdaként működnek:
Az erdőtüzek éppen a részben már elhalt fákat sújtják legjobban, így a bennük fejlődő havasi cincérek is áldozatul esnek.
