Ana Tudor, a Szerbiában élő horvát származású festőnő 4 évvel ezelőtt készítette el a gigantikus hosszúságú festményt. Az egy kilométeres műalkotást végigjárva rádöbben az ember, milyen változatos is ez a folyó.
A Duna 417 kilométeren keresztül folyik át Magyarországon, ezalatt számtalan emberrel kerül kapcsolatba – emelte ki Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója. Ugyan nincs számszerű adat erről, de vélhetően a magyar lakosság fele valamilyen úton-módon kapcsolatban áll a folyóval. A festmény jól adja vissza, milyen sok funkciója van a Dunának: mint vízi útvonal: teher és személyszállítás; számtalan élőlénynek biztosít élőhelyet; kikapcsolódás: horgászat, kenuzás, úszás, vízparti nyaralók; és mint az életminőséget befolyásoló tényező. Utóbbit könnyen megérthetjük, ha csak arra gondolunk,
Az emberek életminőségén sokat javít a folyó, azonban pont ezt a tényezőt veszik legkevésbé figyelembe a gazdasági fejlesztéseknél – például amikor a hajózási útvonalakat fejlesztik. Ezért fontos, hogy az ilyen fejlesztéseknél minden érintett hallassa a hangját, és megakadályozza a saját életminőségének lerontását.
A vízvédelem szempontjából 2000 egy fontos év volt, ekkor fogadta el ugyanis az EU a vízkeret irányelvet – emlékeztetett Sipos Katalin. Ennek lényege, hogy 2027-ig az unió területén található vizeknek el kell érnie a jó ökológiai állapotot.
A Város és Folyó Egyesület célja, hogy közelebb hozza a budapestieket a Dunához. Ahogy arra Lohász Cecília, az egyesület elnökségének tagja rámutatott, korábban nem lehetett csak úgy lemenni a partra. A rakpartokat főleg az autósok birtokolták. Ezért született meg az ötlet, hogy hozzanak létre egy tanösvényt, aminek a pontjai olyan eldugott helyek, amik nehezen megközelíthetők. Így tudatosították az emberekben, hogy mennyire elzárt hely a Dunapart.
A festményt végignézve nemcsak a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig láthatjuk a Dunát, hanem számtalan élethelyzetben, sőt, különböző évszakokban is. A téli zord, befagyott folyószakasz után már ott virul a tavasz virága, és hamarosan a nyári naplemente játszik a víztükrön, hogy aztán helyet adjon a százszínű őszi lombok kavalkádjának – majd kezdődik minden elölről. A festménynek azonban egyszer csak vége szakad, bármily végtelennek is tűnik (és gondoljuk el, milyen végtelennek tűnik az önkénteseknek, amikor felállítják, majd leszedik!).