Hírek

Napirenden a szakma

Az EGERERDŐ Zrt. dolgozóinak fontos feladata az erdőművelés. Ám nem minden szakterület számára egyértelmű, mit is takar ez pontosan. Egy szakmával fűszerezett kiránduláson többek között ebbe a munkába is belekóstolhattak az érdeklődő kollégák.

Az EGERERDŐ Zrt. dolgozóinak, mint minden erdőgazdaságnak fontos feladata az erdőművelés. A szakemberek ennek folyamatát évekig tanulják a szakközépiskolában, egyetemen, de a szakmai ismeretekkel nem rendelkezők számára (könyvelők, bérügyintézők, adminisztratív dolgozók) ezt a szót sűrű homály fedi. Egy szakmával fűszerezett kiránduláson többek között ebbe a munkába is belekóstolhattak az érdeklődő kollegák.

Szép tavaszi időben az EGERERDŐ Zrt. erdészeti szakszemélyzete a központi dolgozók körében szakmai napot szervezett, ahol a papíron már sokszor látott szavak, megnevezések váltak érthetőbbé.

A központ dolgozóit a Felsőtárkányi Erdészet fogadta, ahol egy fahasználati mód, az ún. TKGY rejtelmeibe avatták be a kollégákat. Kiderült, hogy a TKGY, azaz a törzskiválasztó-gyérítés a középkorú erdők első fahasználati lehetősége, amit a hatóság által előírt, 10 évre szóló erdőterv előírásai szerint kell elvégezni. Az erdőállomány felmérésének mintavételes eljárásába, átmérő- és magasságmérésébe is belekóstolhattak a kollégák.

Az erdőművelés tavaszi munkái egy másik területen kerültek napirendre, ahol az elméleti tudás mellett gyakorlatban is megtapasztalták a dolgozók a csemeteültetés és makkvetés fáradságos folyamatát.

Reméljük, hogy a barátságos beszélgetéssel zárult nap után kicsit világosabbá vált az erdészeti kódrendszernek, az erdőrészlet fogalmának és az erdészeti nevezéktannak titokzatos világa és a megszerzett ismeretek segítik a más szakmában helytálló dolgozók jövőben munkájukat.

Forrás: EGERERDŐ Zrt. közlemény