Sok év tapasztalata alapján a legkedveltebb program a nyuszisimogatás, így ez ebben az évben sem maradhatott el, de emellett, még több érdekes programmal készült az erdőgazdaság.
Mátrafüreden a végállomástól egy rövid sétát megtéve, a Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás várta a felnőtteket rendhagyó tárlatvezetéssel. Eközben a gyerekek hagyományos módon, írókával készítettek szebbnél szebb hímestojásokat.
Szilvásváradon, a Gloriette-tisztáson az Egri Menhely lelkes csapata és szeretetre éhes kutyusaik köszöntötték az erdei vándorokat, majd a március közepén átadott Szabadtéri Erdei Múzeumban folytatódott az ünnepi program, tojáskereséssel és kézműveskedéssel.
Felsőtárkányban szintén zsúfolásig teltek a vonatok. A Stimecz-háznál az elrejtett tojásokat levadászó gyerekeket és azokat, akik a plüss állataikat magukkal hozták, apró ajándékkal lepték meg az erdőgazdaság kollégái. A filagóriában pedig sok-sok ügyes kéz készített szélforgót és színes tojásokat. Természetesen sok bakancsos turista felkereste a Nyugat-Bükk időszakos karsztforrásait is, hiszen a működő Vörös-kő-forrás és az Imó-kői-forrás ilyenkor feledhetetlen élményt nyújtanak.
Bízunk benne, hogy az ország különböző pontjáról érkező családok jól érezték magunkat a húsvéti programon és jó hírét viszik az EGERERDŐ Zrt.-nek.