A szombati programon az ország legjobb 36 csapata vett részt, amelyek a regionális versenyeken kvalifikálták magukat a döntőbe. A négytagú gárdák két fordulóban mérték össze tudásukat kombinált darabolás, gallyazás, hossztolás, hasítás, sarangolás és szerelés versenyszámban.
A győzelmet végül a Dalerd Zrt. Nagy István csapata szerezte meg. Mindössze két ponttal gyűjtött kevesebbet és lett második az ÉSZAKERDŐ Zrt. – Máté Viktor, Lengyel Lajos, Kiss Attila, Pankotai Zoltán összeállítású – I. csapata.
A miskolci központú erdőgazdaság és az Encsi Tűzoltóság közös csapata – Kmetz Szabolcs, Jaczenkó Krisztián, Lukács Zsolt, Hudák Péter összeállításban – a harmadik helyen végzett szintén szoros eredménnyel, mindössze 5 pont különbséggel.
Büszkék vagyunk arra, hogy a tavalyi országos győzelem után most két dobogós csapatunk is van, nemes küzdelem után, nagyszerű versenytársakkal szemben. Minden versenyzőnek gratulálunk, és ezúton is szeretnénk megköszönni a sok munkát, ami lehetővé tette ezt a szép eredményt – vont mérleget Rencsiné Ágh Márta, az ÉSZAKERDŐ Zrt. humánpolitikai osztályvezetője.