Mióta nem versenyez, kevesebbet hallat magáról, azt azonban tudjuk, hogy nem szakadt meg teljesen a kapcsolata az autósportt al. A legutóbb egy együléses Renault versenyautóban tűnt fel Budapest belvárosában a Nagy Futam II bemutatón, de az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt is rendszeresen rója a köröket, hírességekkel a háta mögött.
– Nem igazán szeretem a felhajtást, de az autósport népszerűsítésében szívesen részt veszek. A melbourne-i pályán volt csapatfőnököm meghívására viszem körbe neves utasaimat – az idén többek közt Alessandro Del Piero, olasz világbajnok futballistát –, hogy a kívülállók is átélhessék, mit éreznek a pilóták 72 körön keresztül. A maradandó élményhez természetesen nem lehet döcögni, így én is kiélhetem a még mindig bennem élő vágyat a száguldás iránt. Nosztalgiáztak is a csapatok, amikor reggel fél 8-kor felbőgött az autóm, hiszen a versenyben lévő gépek éppen attól a futamtól kezdve lettek halkabbak. Ugyan már nem vagyok a száguldó cirkusz tagja, és a pilóták és szerelők közül is mind kevesebben dolgoznak a régiek közül, nem tartanak kívülállónak, és ez nagyon jó érzés.
Gondolom, ehhez elengedhetetlen a megfelelő fizikai kondíció.
– Az ausztrál „kiruccanás” előtt legalább 2 hónapos intenzív munkára van szükség, hogy a bírja a szervezetem a másfél órás megterhelést. Így rendszeresen futok, többnyire a János-hegyen rójuk a kilométereket sportoló menyaszszonyommal, az öttusázó Bartalis Zsófiával. De a futás mindig is meghatározta a felkészüléseimet, versenyző koromban az öttusa-válogatott al edzettem. Jó barátság alakult ki köztünk, többekkel azóta is tartom a kapcsolatot, sőt horgászunk is együtt.
Apropó horgászat, gyermekkori, balatoni szerelem.
– Igen, a Balatonnál töltött nyarak ébresztették fel bennem a horgászat iránti vonzalmat. Édesapámmal rendre lejártam a tóra, és elég gyorsan utolért a „nagy kapások” izgalma. Máig büszke vagyok arra a jó tízkilós pontyra, amit tizenkét évesen fogtam. Idővel azt is észrevett em, hogy azok közé tartozom, akik inkább visszaengedik a halat. Persze a sült keszeg, fogas továbbra is a kedvencem. Később más horgászhelyekre is elkalandoztam, az Óbíródi-tavat a gyulaji erdőgazdaság kollégái ismertett ék meg velem, amikor élménybeszámolóra hívtak a Formula–1 kulisszatitkairól. Csodálatos környezet, biztos, hogy visszatérek. A legtöbbször barátokkal vonulunk el, hogy kiszakadjunk a mindennapi pezsgésből. A futamok között erre nem volt idő, de akkor nem is hiányzott, hiszen a versenyzés kitöltötte az egész életemet.
Igen korán megcsapta a motorgőz, és a siker sem sokat váratott magára.
– Sok időt töltöttem Vas megyében a nagyszüleimnél. Ott ültem először motorra, még iskolás sem voltam. Később a Kenesén töltött nyári szünetekben a haverommal rendszeresen lejártunk segédkezni a gokartpályára, cserébe pedig zárás után jó egy órára miénk volt a terep. Iszonyúan élveztem, és kiderült, hogy tehetségem is van hozzá. A tavaszi szünetben aztán négy napot a kecskeméti gokartpályán töltöttem, ott indult a karrierem. Talán a megszokottnál kicsit később 12-13 évesen, utána viszont olyan gyorsan sikerült fejlődni, hogy én voltam a legfiatalabb a franciaországi Prost iskolában. A szerencse azonban akkor elszegődött mellőlem, egy bokatörés megakadályozott abban, hogy bajnok lehessek. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, szerettem volna még gokarttal versenyezni, de biztattak, hogy lépjek tovább.
És jó nagyot lépett, meg sem állva a már emlegetett indianapolisi pontszerző futamig.
– Már az első Formula versenyemen, a német junior bajnokságon a dobogóra állhattam. Majd a három kihagyhatatlan lépcsőfokot megtéve 2003-ban debütáltam a Formula 1-ben. Emberpróbáló 2 évet csináltam végig, annak minden kötelezett ségével, szépségével és persze a karrieremre a koronát feltevő pontszerzéssel együtt. Ahogyan a csapat örült, azt elmondani sem lehet, elfelejteni pedig semmiképp. Az eredménnyel úgy érzem, visszaadtam valamit azoknak, akik hittek bennem. Talán hasonlót érzek akkor is, ha jótékonysági kezdeményezésen veszek részt.
Mi pedig büszkén emlegetjük 2004 óta, hogy nekünk is van pontszerző Formula–1-es pilótánk, és ettől talán kicsit közelebb érezzük magunkhoz az autóversenyzést. Önt viszont kevesebbet látjuk. Mi tölti ki a mindennapjait?
– Talán nem meglepő, hogy az édesapám által alapított autókereskedés munkájában közreműködöm, az időm nagy részét azonban a Vas megyében fölépített mezőgazdasági vállalkozás kereskedelmének a szervezése tölti ki, kamatoztatva közgazdasági tanulmányaimat és külföldi kapcsolataimat. Ezzel ugyanakkor még szorosabb kapcsolatba kerülök a vidéki élettel, a természettel, és már olyan dolgokon is megakad a szemem, ami mellett régebben elmentem. A legutóbb az autózást szakítottuk meg a párommal, hogy közelebbről is megcsodálhassunk egy szarvasbikát. Nem várt meg bennünket, de majd legközelebb…
Kedves, visszafogott beszélgetőtárs, mindennemű sztárallűrök nélkül. Fegyelmezett sége, udvariassága a városi autóvezetésben is szembeötlő. Volt olyan szerencsém, hogy az utasa lehett em, még ha nem is a kétüléses versenyautóban.
