– Meggyőződésem, hogy a természethez közelebb élők sokkal figyelmesebbek, türelmesebbek, kedvesebbek. Lehet, hogy ezért bolondnak tartanak, de vállalom. Vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni, sőt még idétlenebbül hangzik, ha magyarázzuk. És ez ilyen. Talán csak a gyerekek ennyire nyitott ak és őszinték. Ők még észreveszik, ami mellett mi gyakran lehajtott fejjel, a saját kis világunkba burkolózva rohanunk el. Ma is jól emlékszem, amikor a 2-2,5 éves lányom a szobájában ülve rácsodálkozott az ablak előtt hajlongó fák játékára, vagy amikor az egyik unokaöcsém feledhetetlennek nevezte a pillanatot, amit a folyó sodrását fi gyelve élt át. Erre sajnos már sokan nem képesek. Ezért is akartam mindig, hogy a gyerekem falun járjon iskolába, és ragaszkodtam a vidéki élethez.
● Ez sikerült is, hiszen közel negyven éve a nyugati határ mentén fekvő kis településre, Velembe költöztek, amire egészen véletlenül bukkantak rá. Férje, Maár Gyula egyik filmjének kőszegi bemutatója kapcsán járták a vidéket.
Sok faluban érdeklődtek, mígnem Zsirán egy asszony azt mondta, Velem való nekik. És igaza lett. Így találtak rá a Kőszegi-hegység kis településének egyetlen eladó házára, a Szent Vid templom szomszédságában.
– Csodálatos vidék, az erdő telis-tele forrásokkal, vaddal és az általunk is kedvelt szelídgesztenyével, aminek már ünnepe is van. Régebben rendszeresen jártuk a környéket, ahol sokszor csak az őzek lábnyomai jelezték, hogy nem lakatlan. De nagyon szeretem a kertemet is, noha a betegségem óta már nem ültetek annyi virágot. Maradtak a bokrok, fák és a gyep. A három diófánk közül az egyik alatt a legforróbb nyári napokon is hűsölni lehet. Most már tudom, hogy igazuk van azoknak, akik szerint a diófa adja a legjobb árnyékot. Másik kedvenceim a leánderek, amelyek évről évre szebbek, terebélyesebbek, nem utolsó sorban kedves kertész barátunknak köszönhetően, aki a teleltetésükről is gondoskodik.
● Az Alföldhöz képest ez egy egészen más környezet. Nem vágyódik vissza?
– Miközben sosem bántam meg döntésünket, hogy a Dunántúlra költöztünk, mindig melegség áraszt el, ha szülőfalumra gondolok, vagy „haza” megyek, mert az Alföld gyönyörű. De erről Petőfi nél szebben beszélni nem lehet. Pélytől mindössze 7 kilométerre folyik a Tisza, így jó időben szinte naponta jártunk le, úsztunk, sőt rendszeresen bográcsoltunk a parton. Feledhetetlen emlékek. Ezért is döntött em úgy, hogy hamvaim majd visszakerüljenek. De egy kicsit följebb, Eger környéke szintén közel áll a szívemhez. Hiszen a nővéremhez hasonlóan egy darabig én is az angolkisasszonyoknál tanultam, ahol rengeteget kirándultunk, például gyakorta felkaptattunk az Eged-hegyre. A Felsőtárkányba vezető utat szegélyző pipacsmezők máig elevenen élnek bennem, emlékét családi fotó is őrzi. De hétvégeken szüleimmel többször ellátogatt unk Lillafüredre is, a finom ebéd után különösen jólesett a nagy séta a Hámori-tó körül. Színészként aztán jó pár filmet forgatt am a Mátrában és a Bükkben, már a nevüket sem tudom, és szívesen tértem vissza az egri Gárdonyi Géza Színházba is.
Többet kellene pihennie, mondta, ennek ellenére nyáron is dolgozott . De hogyan is mondhatna nemet, ha valamelyik nagy elődjéről készülő beszélgetéshez hívják, vagy éppen Móricz Zsigmond emlékét idézik tiszacsécsi szülőházánál, még ha ahhoz több száz kilométert is kell utazni? Számunkra is szakított időt. Pedig kissé szabadkozott , hogy nem ért ő a fákhoz, egyszerűen csak lenyűgözi a természet. De mi nem is az erdészeti ismereteire voltunk kíváncsiak.
