Hírek

Hímnek gondolták, de kétszer szült – ráadásul párzás nélkül

A kígyó, amely korábban 14 kis kígyónak adott életet annak ellenére, hogy nem volt párja, másodszor is újabb utódokat hozott világra.

A Ronaldónak nevezett kígyó, amelyről eredetileg azt hitték, hogy hím, párosodás nélkül hozott világra egy 12 utódból álló almot egy ritka jelenség keretében – tudósít a BBC.

A 14 éves brazil szivárványos boa hétfőn adott életet a kicsiknek a Portsmouth Város Főiskolájában (City of Portsmouth College, COPC), hasonlóan ahhoz, ami két évvel ezelőtt történt.

Pete Quinlan, a főiskola állatgondozó technikusa elmondta, hogy

a szűznemzés folyamata, amelyet parthenogenezisnek neveznek, ennél a fajnál eddig mindössze három alkalommal volt dokumentálva. Az, hogy ugyanaz a hüllő kétszer is pár nélkül hozzon világra utódokat, még ennél is ritkább lehet.
szivarvanyos_boa_tropicarium mmg fotó

Illusztráció

„Annyi kutatást végeztem, amennyit csak tudtam, és nem találtam arra utaló feljegyzést, hogy ez kétszer is megtörtént volna” – mondta. Már hete gyanította, hogy újabb kiskígyók érkezésére számíthat. Aztán egyszer csak a vemhesség összes jele megjelent: fészekrakásba kezdett, vedlett, és étvágytalan volt.

Ronaldót egy csendes terráriumban tartották, ahol a diákok megfigyelhették a viselkedését, és most azt is tanulmányozhatják, hogyan kell felnevelni a kis kígyókat.

Quinlan úr az RSPCA-tól (brit királyi állatvédelmi liga) fogadta be a boát. 2022-ben kezdett dolgozni a főiskolán állatgondozóként, ahová magával vitte a saját kígyógyűjteményét is. Az előző kicsiket 2024 júniusában hozta világra.

„Kilenc évig nálam volt, mielőtt ide került” – mondta.

„És hamarosan itt az ideje, hogy ‘nyugdíjba menjen’, és visszakerüljön hozzám. Nyilvánvalóan nagyon jól érezte magát a COPC-nél – ahhoz, hogy a parthenogenezis megtörténjen, a körülményeknek tökéletesnek kell lenniük. Szerintem ez nagyszerű bizonyítéka annak, milyen jók az itteni tartási körülmények.”

Szűznemzés előfordul néhány állatnál, de a gerincesek között továbbra is ritkaságnak számít.

Sok gerinctelen állat, például a rovarok, képes ivartalanul szaporodni, párosodás nélkül. Ezt úgy kell elképzelni, hogy gyakorlatilag klónozzák magukat, genetikailag azonos utódokat hozva létre.

Hogy pontosan miért történik ez a jelenség, továbbra is rejtély. Egyes tudósok szerint ez egyfajta „utolsó esély” arra, hogy a nőstények továbbadják a génjeiket az utódoknak.

Forrás: BBC