Földünk kb. négy és fél milliárd éve csomósodott össze az őskáosz kavargó elemeiből. A természet nem kapkodja el a dolgokat, hatékonyan dolgozik és minden részletre figyel. Próbálkozik, kísérletezik, és ha valami megtetszik neki, meghagyja. Amit nem talál működőképesnek, az nem maradhat meg tartósan. Bármi, ami nem tud elég gyorsan alkalmazkodni az aktuális feltételekhez, eltűnik. Nincs kegyelem, nincs megállás. A fejlődés, a változás az örök mozgatórugója. Ez az, amit sosem un meg.
Lapozzunk fel most néhány oldalt az emberiség nagykönyvéből, hogy felfedezzük, hogyan inspiráltak minket a növények.
Ragaszkodó, mint egy bojtorján
1941-ben egy svájci mérnök, George de Mestral kutyasétáltatás után saját ruháján és társa bundáján igencsak ragaszkodó képződményeket talált. Bizony ezek a bojtorján taktikus termései voltak, akik szerettek volna potyautazva minél messzebb jutni otthonuktól. De találkozhatott volna a ragadós galaj, vagy az ebnyelvűfű terméseivel is, de nem így lett, szóval a bojtorján vonult be a történelembe, mint a tépőzár megihletője.
Lótusz- róla aztán tényleg minden lepereg
A lótusz rengeteg különlegességgel rendelkezik, kezdve azzal, hogy gyökere a mocsárba furakodik, hogy aztán szárai áttörjenek a zavaros rengetegen, végül levelei és virágja makulátlanul tisztán kerüljön a felszínre. Nem véletlenül lett a spirituális felemelkedés, a megvilágosodás jelképe. De ezzel még nem értek véget a csodálatos képességei, most jön a java. Az esőcseppek úgy gurulnak le róla, mintha igazgyöngyök lennének.
Oldalak: 12
