Az eseményen Csobán Péter, a HNPI Pentezug Projekt szakértője és Dr. Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója, egyúttal a kezdeményezés főállatorvosa – Hanga Zoltán szóvivő felkérésére – arról beszéltek, hogy a ló említésekor, többeket jó érzés fog el, mely reakció korántsem véletlen, hiszen évezredek óta meghatározó szerepet játszik az emberiség történetében.
Hangsúlyozták ugyanakkor azt is, hogy nem szabad megfeledkeznünk a faj azon képviselőiről sem, amelyek nem voltak és soha nem is lesznek domesztikálva. A bolygónkon fennmaradt utolsó – eurázsiai – vadló faj a XIX. század végéig fordult elő Belső- és Közép-Ázsia füves pusztáin, viszont a külső hatások – mint a háziállatokkal való konkurencia, a természetes élőhely megváltozása és a vadászat – miatt, szinte teljesen eltűnt. Utolsó állományai a természetben Mongóliában éltek az 1960-as években.
Fotó: Csobán Péter (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága)
Végül a modern állatkertek kitartó – a fogságban tartott egyedek tervszerű szaporítását végző – munkájának köszönhetően menekülhetett meg a teljes kipusztulástól. Az ország és kontinens határokat átívelő tevékenység központja, koordinátora a Prágai Állatkert, ahol 1959 óta vezetik a nemzetközi törzskönyvet is. A stratégia eredményességét mutatja, hogy 30 évvel később megkezdődhettek az első visszatelepítések.
Ahhoz, hogy a rehabilitált populációk hosszú távon egészségesek, erősek, stabil immunrendszerűek legyenek – először ellenőrzött, biztonságos körülmények között, majd a korábbi hazájukba visszakerülve is – szükség van az olyan tartóhelyekre, mint amilyen hazánkban Pentezug. Az 1997-ben rezervátummá nyilvánított 3000 hektáros terület a Hortobágyi Nemzeti Park vagyongazdálkodási területének kevesebb, mint 1%-át teszi ki és az úgynevezett A-zónájához tartozik, ami azt jelenti, hogy a legszigorúbb védelmet élvezi. Látogatóktól elzárt, háborítatlan terület, ahol az érzékeny, rendkívül gazdag faunát és flórát veszélyeztető bármilyen mezőgazdasági tevékenység végzése is tilos. Arról, hogy a Przewalskik mennyire jól érzik magukat a füves, szikes élőhely típuson és milyen jól hozzáedződtek a külterjes viszonyokhoz – például a nagyobb hőingáshoz –, kiváló visszaigazolást ad az, hogy a kezdetek óta számuk megtízszereződött, napjainkra meghaladva a háromszázat.
Ezen folyamatok végbemenetele elengedhetetlen a kihelyezést követő életben maradásukhoz. A magas egyedszám ellenére a ménes minden tagját egyedileg képesek azonosítani – ismerve nem csak mindegyikük genetikai hátterét, hanem ismertetőjegyeit is –, ráadásul a világon ez az egyik legintenzívebben megfigyelt – és legnagyobb méretű – állomány. A Hortobágyról korábban már a mongol síkságra, az orosz sztyeppére és az ibériai felföldre is szállítottak közülük, ezúttal pedig Kazahsztán a cél.
Oldalak: 12
