Mit értünk vadvilág alatt?
A vadvilág szó hallatán az emberek gondolataiban nem a teljes vadvilág jelenik meg, hanem annak csupán töredéke. Ez nem meglepő, hiszen elsőként a közismert fajok – madarak és emlősfajok – jutnak az eszünkbe, másodsorban pedig –
Ezek az állatok világszerte megmozgatják a természetszerető embereket. A vadvilág azonban lényegesen több ennél! Egy olyan életközösség, amely számunkra láthatatlan, vagy csak ritkán megfigyelhető színes fajok sokaságából áll.

Fotó forrása: Dr. Orosz György
Az emberi beavatkozás sok esetben negatív lehet?
Az emberiség és az állatvilág együttes létezése speciális házasság, amelynek pozitív és negatív vetületei egyaránt vannak. Amikor a vadvilág egyes fajai különböző viták kereszttüzébe kerülnek, akkor tulajdonképpen szakmai és társadalmi szinten is kiragadják az adott fajt, ezáltal nem globálisan látják a vadvilágot és a benne lévő fajokat. Sokan annyit látnak csak, hogy egy adott faj állománya csökkent vagy teljesen eltűnt. Vannak olyanok is, akik a csülkös vadfajok esetében csak a mezőgazdasági terményekben okozott kárra fókuszálnak.
A szakemberek alapvető célja, hogy a körülöttünk lévő állatvilág – annak ellenére, hogy folyamatosan változik – elsősorban az emberi jelenlétből adódó negatív hatásoktól és egyoldalú megközelítésektől mentes legyen. Minden tevékenységünk, közvetett vagy közvetlen módon hatást gyakorol az állatvilágra, ez mindannyiunkra igaz, ez közös felelősségünk.

Fotó forrása: Dr. Orosz György
A mindennapokban hogyan tudják segíteni a hétköznapi emberek a vadvilág sértetlenségét?
Egyrészt fogadjuk el, hogy minden szakmai segítség jó szándékú. Nincs olyan vadvilággal, vagy természeti erőforrással foglalkozó szakember vagy közösség – legyen az vadgazdálkodó, mezőgazdász, természetvédő, erdész – aki vagy ami szánt szándékkal ártani akar. És ahogy a felelősség is mindannyiunké, úgy lokálisan is mindenki sokat tud tenni.
Nyáron gondoskodhatunk a kertünkben előforduló, megjelenő fajok megfelelő ivóvíz-ellátásáról. Télen pedig a megfelelő táplálék kihelyezéséről. Ezekkel az apró, de hatékony lépésekkel számos fajnak tudunk segíteni.

Fotó forrása: Dr. Orosz György
Mi a kutatók felelőssége?
A kutatók felelőssége elsőként mindig a megismerés. Fontos, hogy az adott szakember, a védett közösségek működését minden külső hatás és befolyástól mentesen a lehető legjobban megismerje. Amikor megismerte, a tapasztalatok és a megszerzett tudás alapján próbáljon javaslatokat megfogalmazni. Mondok egy példát:
Az a kutatás jó, amelynek eredményei megérkeznek a gyakorlatba hiszen azokat lehet hasznosítani. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének munkatársai számos olyan kutatásról számoltak be a nagyközönségnek az elmúlt évben, amelyek valamilyen új tudományos eredményhez kapcsolódtak és figyelemfelkeltő volt a szakmai közönség számára is. Intézetünkről és kutatásainkról többet megtudhat a honlapunkról. Hétköznapjainkról pedig a Facebook oldalunkról tájékozódhatnak.
Együtt a természetért! – így hangzik a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet mottója, amely jól leírja, hogy az ezerarcú vadvilág fajainak megőrzéséért valóban együtt tudunk a legtöbbet tenni.