A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel – írja az egyesület az MTI-nek eljuttatott közleményében.
Az MME tájékoztatása szerint
A postaládákba épült fészkeket a bedobott küldemények veszélyeztetik, ezért is érdemes a megoldási lehetőségekről beszélni – hívja fel a figyelmet az egyesület.
Van mód a cinegék távoltartására a postaládától: a billenőajtóval fedett bedobónyílással megakadályozható, hogy a madarak elfoglalják. Egy ezzel párhuzamosan kihelyezett megfelelő minőségű, „B” típusú mesterséges odú bizonyosan vonzóbb lesz számukra, mint a szűk levélszekrény.

Postaládában növekvő széncinege fiókák az egyik szülő madárral
Ha azonban már beköltöztek a cinkék, akkor a postaládát nem szabad tovább használni küldemények fogadására. A bedobott levelek, újságok ugyanis veszélyeztetik a fiókákat és a szülőmadarat is – hangsúlyozza az MME. Ilyenkor
A tájékoztató szerint a széncinege évente több fészekaljat is nevelhet, az utolsót akár késő ősszel is, ezért más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe is szívesen beköltözik. Erre leggyakoribb példa a postaláda, de találtak már fészket kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben és utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is.
Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt.
A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják, és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek – olvasható az MME közleményében.