Közel negyven évvel ezelőtt történt a csernobili atomerőmű 4-es reaktorának tragikus robbanása, amely azóta Európa egyik legnagyobb természetvédelmi területévé alakította a környező zónát. Az elmúlt nyolc év során kutatók vizsgálták, hogyan hatott ez a híres környezeti katasztrófa a térség élővilágára.
Bár a sugárzás károsíthatja a sejteket, és nagy dózisban halálos lehet, a helyzet jelentősen megváltozott az 1986-os katasztrófa óta. Ma már csak a kibocsátott sugárzás 10%-a van jelen, a legveszélyesebb izotópok, mint a jód, rég eltűntek. Ennek köszönhetően az állatok sokfélesége és bősége meglepően gazdag Csernobilban.
Keleti levelibékák a kutatás középpontjában Forrás: Pixabay
2016 óta a kutatók a keleti levelibékák (Hyla orientalis) populációit tanulmányozzák Csernobilban. Tavasszal, a párzási időszakban begyűjtik a hím példányokat, hogy laboratóriumban vizsgálják őket. Kontrollcsoportként a sugárzástól mentes északi ukrajnai területekről is gyűjtenek adatokat.
A békák korát csontjaik növekedési vonalaiból lehet megállapítani, akárcsak a fák évgyűrűiből. Egyes fajok akár 20 évig is élhetnek, míg mások csupán két évig.
A csernobili kutatások során 200 példányt vizsgáltak három év alatt, és a legidősebb béka kilenc évet élt. A legtöbbjük 3-4 éves volt. A kutatók a békák kromoszómáin lévő telomerek hosszát mérték, hogy megállapítsák az öregedés ütemét. Emellett a stresszhormonként ismert kortikoszteron szintjét is vizsgálták a vérükben.
A kutatás eredményei alátámasztják, hogy a jelenlegi sugárzási szintek nem okoznak krónikus károkat a békákban. Ez cáfolja azt a mítoszt, hogy a csernobili zóna ellenséges környezet lenne az élővilág számára. A terület ma már Európa egyik legfontosabb menedéke a veszélyeztetett fajok számára.
A csernobili katasztrófa utóélete megmutatja, hogy az élet milyen hihetetlen módon képes alkalmazkodni és újra virágzásnak indulni még a legsúlyosabb környezeti katasztrófák után is.
