A hőtolerancia tekintetében általános tapasztalatok alapján azonban elmondható, hogy a háziméhek jól bírják a hőséget, de arra, hogy nem árt árnyékot, lehetőség szerint szellős, hűvös helyet biztosítani a számukra, a következő tanulmány követketetései miatt is érdemes odafigyelnünk. Bár az itt bemutatott tanulmány egyes poszméhekre vonatkozik, az egyik fontos megfigyelés nagy valószínűséggel a mi házi méhünkre is igaz lehet: a petéző anyák nehezebben viselik a hőséget.
Érdemes lenne hasonló tanulmányt a háziméhek különböző alfajaival is elvégezni.
A kutatók hat poszméhfaj esetében vizsgálták a hőtoleranciát, nemek, szerepük és az élettér vonatkozásában, mind a természetes élettérben mind labor körülmények között. Továbbá kiértékelték az életkort, a fejlődési stádiumot, az egyes méhek testméretet, valamint a páratartalom és a hőmérséklet hatásait is.
Hőtolerancia: jelentős eltérések fajonként
A tudósok jelentős különbségeket találtak az egyes fajok hőtűrésében, ami egyértelmű összefüggésben állt az adott fajok elterjedési területével, az adott élőhely éghajlati viszonyaival.
A méhanyáknak kezdetben nagyobb, de később a petefészek aktiválódásával lényegesen kisebb volt a hőtoleranciájuk, mint a dolgozóknak és hímeknek.
Elmondható volt, hogy a természetes környezetükben élő poszméhek általában nagyobb hőtoleranciával rendelkeznek, mint a laboratóriumban nevelt poszméhek;
A hőtolerancia csökkent a növekvő páratartalommal (20, 70, 90% relatív páratartalom) mind a dolgozók, mind az anyák esetében, és a legmagasabb páratartalomnál volt a legkisebb. Ennek valószínű oka, hogy a méhek magasabb páratartalom mellett kevésbé képesek használni a “szellőztetéses” hűtést testhőmérsékletük csökkentésére.
Melegebb területeken
A Bombus griseocollis és a Bombus impatiens, melyek melegebb területeken is megtalálhatóak, nagyobb hőtoleranciával rendelkeztek, míg a nagyobb magasságokban és erdőkben élő fajok, a B. vagans és a B. sandersoni. Ez utóbbiak rendelkeztek a legkisebb hőtoleranciával. A kétpöttyös poszméh (B. bimaculatus) és a B. perplexus olyan területeken élnek, amelyek ezek között az éghajlati zónák között helyezkednek el; ezek közepes hőtoleranciával rendelkeztek.
A poszméhek fészkeik kiválasztásával legalább részben el tudnak menekülni a hőség elől: a B. impatiens túlnyomórészt földalatti fészkeket használ. Ezt feltételezik a B. bimaculatus, B. vagans és B. perplexus esetében is.
A viszonylag magas hőtűrése B. impatiens és B. griseocollis esetén az lehet az ok, hogy ezen fajok populációi az Egyesült Államok keleti részén és a középnyugaton az utóbbi évtizedekben arányosan növekedtek (Averill et al., 2021; Jacobson et al., 2018; Novotny et al., 2021).
Azok a fajok, amelyek hűvösebb területeken élnek, elterjedési területük egyes részein csökkenés tapasztalhtó (Colla et al., 2012; Grixti et al., 2009; Jacobson et al., 2018).
Összességében a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a legtöbb vizsgált biológiai feltétel hatással van a hőtűrésre.
A tanulmány teljes egészében ide kattintva olvasható:
Ajánljuk még:
