A németországi, franciaországi, új-zélandi szakemberekkel együttműködésben végzett, Karátson Dávid vulkanológus, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára által vezetett magyarországi kutatási projekt rekonstruálta a kitörés részleteit, terepi vulkanológia, geokémia, mikroszkópos kőzetszövet-vizsgálatok és radiometrikus kormeghatározás segítségével.
– közölte a kutatás vezetője kedden az MTI-vel.
A magma külső vízforrással (például tó, rétegvíz) érintkezett, ami miatt viszonylag „hideg” volt. Ipolytarnócon a kutatók már csak körülbelül 150 Celsius-fokot rekonstruáltak, ez tette lehetővé az ottani vízparti környezet vegetációjának, a fatörzseknek, a leveleknek a megőrzését, és ez a nedves hamu takarta be százszámra a híres lábnyomokat is. A kitörés záró fázisát az összeomló kitörési oszlopból lezúduló piroklaszt-ár jelentette; ez is kis hőmérsékletű volt, a lerakódott tufa mindenütt tele van faszén-maradványokkal.
Ez vetekszik Szantorini késő bronzkori „minószi” kitörésének térfogatával, sőt, az utólagos eróziót figyelembe véve a tényleges térfogat ennek akár többszöröse is lehetett – olvasható a közleményben.
