A filmes programok mellett számos családi program várja a látogatókat a VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon, köztük koncertek, kézműves és filmes foglalkozások, továbbá Trash Art kiállítás is.
A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kerekasztal-beszélgetések vendége lesz többek között Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, ifj. Vitray Tamás operatőr, biológus, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztője, valamint Sinkovics Ede, a Trash Art művészeti vezetője.
Koncertet ad az Alma együttes, Szalóki Ági, Radics Gigi és a Dirty Slippers. A gyerekeket nosztalgia játszóház várja, emellett filmkészítő és öko-workshopokat is tartanak az érdeklődőknek.
A Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem és a Zöld Klub közös programmal készül az eseményre.
A VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál díszvendége Olaszország. A tájékoztató szerint a rendezvény a kertmoziban ér véget, ahol vasárnap este a fesztivál fődíjas alkotását láthatják majd a nézők.
A Kék Bolygó Alapítvány gondozásában és a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló, kutyabarát rendezvény ingyenesen látogatható.