A bánáti bazsarózsának – a nevével ellentétben – vajmi köze van a rózsafélékhez, azonban az akár 10 centiméter átmérőjű virága kétségtelenül a rózsafélékére emlékeztet.
A jégkorszakot a Kárpát-medencében átvészelő növény főként a cseres-tölgyesekben érzi jól magát, azonban az élőhelyek átalakulásával ezeknek a területeknek jelentős része a haszonállatok legelőjévé vált. A bánáti bazsarózsának ellenben van egy enyhén mérgező tulajdonsága, így az állatok elkerülték, a magányos fákkal szegélyezett legelők viszont ideális életteret jelentettek számára.
Állománya a szomszédos országokban meglehetősen instabil: Horvátországban 30 éve egyetlen egyeddel sem találkoztak, a szerbiai homokvidékről a kipusztulás szélére sodródott, romániai állománya egy erdőtűz miatt szintén kritikus szintre süllyedt, azonban ottani populációja mostanra sikeresen regenerálódott.
A világ összes bánáti rózsájának megközelítőleg a 90%-a a Kelet-Mecsekben, Hosszúhetény és Pécsvárad környékén található. A hazai állomány mintegy 15 ezer tőre tehető – ezek csak a tavasszal virágzó egyedek. A faj ugyanis a történelem során „türelmessé” vált, a tölgyerdők mélyén sokszor évekig vegetál, és bár hajtásai kifejlődnek a viszonylag árnyékos környezetben is, virágot azonban nem hoz.
Abban az esetben viszont, ha fölötte lombosodó fák elpusztulnak, a kis tisztásnak és a napfénynek köszönhetően a növények erőre kapnának, és rövidesen szaporodnának is.
Becslések szerint a fényre váró, rejtve maradó egyedek száma a százezret is meghaladja, ami elsőre szép számnak tűnhet, de élőhelyük kiterjedése így is meglehetősen csekély.
Az élőhelyének beszűkülése mellett sajnos az ember is vámot szed belőlük. A 30-40 cm-es gödrök tanúként mutatják, hogy a példányokat kiásták és elvitték.
A Mecsekerdő Zrt. mindent megtesz a bánáti bazsarózsa megóvásáért, de a tettesek elfogása így is nehézkes. Az erdész szakemberek a fajt érintő területek erdőgazdálkodását kíméletes módszerekkel, főként szálalással végzik. Az erdészek mellett mindannyiunk felelőssége a bánáti bazsarózsa állományának védelme, hogy a következő generáció is megcsodálhassa e csodálatos őshonos növényünket.