A kiállítást Nagy István agrárminiszter nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy csak a tudásalapú mezőgazdaság képes választ adni a kihívásokra.
Az Agrárminisztérium célja nem más, mint hogy az agrárgazdaság korszakváltásának minden magyar gazdálkodó nyertese legyen. A modernizáció a gazdák tapasztalataira alapozva, a helyi igényeket és természeti adottságokat, termelési hagyományokat figyelembe véve kell végbemenjen.
A szaktárca kiemelt figyelmet fordít a nemzedékváltásra, hiszen az ágazatban dolgozók között az 55 év felettiek aránya meghaladja az 50 százalékot,
míg a 35 év alatti korosztály alig 6,1 százalék. A szaktárca számos intézkedéssel segíti a gazdaságátadást, a nemzedékváltást, cél, hogy a vidék gazdasága továbbra is a családi vállalkozásokra épüljön.
A nyitónap a határon túli gazdák napja is volt, melyre a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról és a Felvidékről 50 gazda érkezett a rendezvényre.
Második napon szakiskolai nap került megrendezésre, melyre 14 intézmény 1100 diákja érkezett. Őket Farkas Sándor parlamenti államtitkár köszöntötte. Beszédében elmondta, hogy az Agrárminisztériumnak, mint a második legnagyobb oktatási intézmény-fenntartónak óriási felelőssége van, hiszen a tárca által fenntartott szakiskolákban tanul a szakirányra jelentkező diákok mintegy hetven százaléka, és idén közel 7300 elsőéves kezdte meg mezőgazdasági irányú tanulmányait.
Immár hagyomány, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Agrár- és Bioműszaki Tudományos Bizottsága is a rendezvény ideje alatt tartja kihelyezett ülését, továbbá az EXIM Bank is a Gazdanapokon tartotta Lízing konferenciáját.
A Bábolnai Gazdanapok alatt zajlott a három napos SmartFarm precíziós növénytermesztési konferencia.
A rendezvényt Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár nyitotta meg, „Az agrárdigitalizáció, mint a versenyképesség záloga. Hogyan segíti a Digitális Agrár Stratégia a kis és közepes gazdaságok felzárkózását?” című előadásával.
A szakmai rendezvény szlogenje így szólt „Hozzunk együtt okos döntéseket!”.
Igazi kuriózumnak számított a szakmai előadások összekapcsolása a gyakorlati bemutatóval:
egy nagyméretű ledfalon mindenki láthatta, hogyan is működik a speciális berendezésekkel felszerelt munkagép. A konferencia 3 napján 53 előadás hangzott el, a konferencián 48 kiállító vett részt és naponta 6 interaktív szántóföldi bemutatót láthattak. A SmartFarm konferencia záró előadója Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár volt, aki előadásában arról is beszámolt, hogy hol tartanak a vidékfejlesztési programok, emellett 2020 után milyen támogatásokra számíthatnak a kis- és közepes gazdaságok.
A Bábolnai Gazdanapok egyik legnépszerűbb programja mindig a gyakorlati szántóföldi gépbemutató,
ami Bábolnáról indult 32 évvel ezelőtt. Idén is négy napon át sikerült bemutatni az Agrotec által forgalmazott erő- és munkagépeket működés közben. Emellett az érdeklődők megtekinthették a gépek föld alatt végzett munkájának eredményét egy több mint harminc méter hosszú talajszelvényben, ahol szakértők segítettek megválaszolni a felmerülő kérdéseket.
Bábolnán immáron hagyomány, hogy látványos lovas közönségprogram szórakoztatja a látogatókat, az idei évben ez kifejezetten hagyományőrző programelemekből épült fel. A ménesbirtok lovasai igazi különlegességet mutattak be. Néhány ízelítő a programból: lovaglás felsőfokon, molinó ugrás, arab ménesek előlovaglása. A közönségprogram keretében vezetett látogatást tehettek az érdeklődők a ménesbirtok területén és az arborétumban. Minden nap lehetősége nyílt traktor tesztvezetésre, illetve precíziós drónbemutató megtekintésére.
A kiállítás házigazdája idén is a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, és szervezője a Magyar Mezőgazdaság Kft. volt. A rendezvény négy napon keresztül számos szakmai és szórakoztató programmal várta a látogatókat.
A kiállítás négy napján több mint 20 ezer ember látogatott Bábolnára, ami bizonyítja, hogy sokan kíváncsiak a kiállított termékekre, kínált szolgáltatásokra és szakmai programokra.
youtube://v/q7-FX7WO34I