Hírek

Kipusztult nagykakasunk

A siketfajd hazai előfordulása a XIX. század környékére tehető. Megtalálható volt a Soproni- és a Kőszegi-hegységben – valószínűleg az osztrák siketfajdállomány megnövekedésének köszönhetően. Magyarországi állománynagysága mindössze 150-200 db egyed volt mindössze, az Őrségben, a Batthányi-erdőben volt „nagyobb” (50-60 egyedes) állománya, ami hazai kipusztulásáig itt maradt fenn a legtovább.

1948-ban számlált közel 200 egyedes állomány közel tíz év alatt teljesen eltűnt az országból. Utolsó észlelését 1985-ben jegyezték fel, Szalafőn. Hazai kipusztulásának számos oka van. Miután az ’50-es években az erdő állami kézbe került, a kisparaszti szálalás helyett nagyüzemi erődgazdálkodás lett. Nagy tarvágások zajlottak ekkor le, ami csökkentette a siketfajd élőhelyét. Így történt ez az Őrségben is, amikor 1962-ben bekövetkező jelentős fenyves letermelést hajtottak végre. Emellett a szabályozatlan vadászat, valamint a predáció az oka, hogy hazánkban nem találkozhatunk siketfajddal.

Ahogy a nyírfajdot kiskakasnak, a siketfajdot nagykakasnak szokták még nevezni (méretbeli különbségükből adódóan), eredendően tajgai faj, fenyvesekhez kötődik.

Közép-Európában a nyugodt, összefüggő fenyő és fenyőelegyes, különböző vízgazdálkodású erdőkben telepedett meg.

Különösen kedveli az áfonyás, vagy más gyümölcstermő, gazdag aljnövényzetet. Dürgő- és alvófákként olyan középkorú vagy idős állományokban található kimagasló faegyedeket használnak, amelyeknek kinyúló, teherbíró, vízszintes ágai vannak. A talajon való dürgéshez tisztásokat, erdei réteket, fellápokat, áttekinthető aljnövényzetű, idős erdőállományokat, domborzati kiemelkedéseket keresnek.

A siketfajd semmi más madárral össze nem téveszthető.

Melle zöldes fémfényű, jellemzője a szakáll, amelyet a megnyúlt pofa és toroktollak alkotnak. A szakáll támpontot ad a kakas korának megállapításához (6. ábra). A dolmány felül sötét vörösbarna, a vállak sötétbarnák. Ugyancsak jellegzetes a fehér vállfolt. A szem fölött és mögött vörös, szemölcsös bőrfelület található. Farka lekerekített, rendszerint 18 tollból áll, az alsó és felső farkfedők rövidek. A csőr erős, görbült, rövid, a felső kávája túlnyúlik az alsón. A csőr vaskossága és görbülete a kor előrehaladtával egyre nagyobb. A tojó vagy tyúk hátoldala sárgásbarna, harántsávokkal és foltokkal, melle gesztenyebarna, hasa és testoldala világos, fekete szegésű barna tollakkal harántirányban pettyezett.

A párzás dürgési időben zajlik, amikor a kakasok és a tyúkok a hagyományos dürgőhelyeken találkoznak.

A dürgés rendszerint a reggeli órákban, általában a földön történik. Három fázisát különítjük el: kappogás, csattanás, a harmadik pedig a köszörülés (vadásznyelvi megnevezések szerk.). A dürgőhelyen megjelenő tyúkok nem egy időben és nem azonnal készek a párzásra, ezért a tavaszi dürgés hosszabb időre is elhúzódhat. A dürgés ideje március elejétől május végéig tart.

A költés áprilisban kezdődik, a fészek helyét a tyúk választja meg. A fészek egy sekély mélyedés, amibe 5-12 tojást rak. Évente egyszer költ, viszont amennyiben a költési idő elején tönkremegy a fészekalj, akkor sarjúköltés is előfordulhat. A csibék fészekhagyók, nagyrészt önállóan táplálkoznak, de azért a tyúk vezeti őket. Nagyjából két hetes korukra már képesek repülni, de a teljes kifejlődésük három hónaposan válik végelegessé.

Főként növényi eredetű táplálékot fogyasztanak, állati táplálékot csak a nyári hónapokban vesznek fel. A kakasok több fenyőtűt fogyasztanak, mint a tyúkok, utóbbiak inkább a lédús bogyókat, főleg az áfonya termését, rügyeket, hajtásokat, magvakat esznek.

A siketfajd európai fészkelő állományát mintegy 1 160 000 példányra becsülik. Oroszországban jelentős, 400 000-800 000 egyede él, de Skandináviában is hasonló számban megtalálhatók.

Több ezres állománya van Ausztriában, Romániában is. A magyar határtól mintegy 50 km-re, Alsó-Ausztriában található legközelebbi fészkelőhelye. E térség siketfajd populációjának kakas létszámát 1981-ben 540–620 egyednek ismerték, ami mintegy fele volt az 1960-as években számlált mennyiségnek.

Állandó madár, esetleg a túlszaporodás vagy a kedvezőtlen élőhelyi feltételek miatt vándorol el – így zajlott le a nyugat-magyarországi betelepülése is.

Európai védelmi helyzete stabil, köszönhető a skandináv és orosz populációknak. Közép-Európa valamennyi országában Vörös Listás faj, Magyarországon védett madár, eszmei értéke 50 000 Ft.

Gazdasági jelentőségének nincs létjogosultsága, mivel hazánkban a faj nem él, ellenben Ausztriában, Romániában és Szlovákiában több helyen is vadászható, mi lehetőséget teremt, hogy a magyar vadászok is részesedhessenek a siketfajd elejtésben vagy megfigyelésében.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu