Az előkészületek már 1966-ban megkezdődtek. A szervezők, akik között az erdészek is kiemelkedő szerephez jutottak, egyebek közt külföldi kapcsolataik révén próbálták elérni, hogy
a különféle szakmai szervezetek éppúgy, mint maguk a vadászok és más természetszerető emberek minél nagyobb számban vegyenek részt a jeles eseményen. A szervezés eredményeként hivatalosan 35 ország jelent meg nemzeti bemutatóval és további 17 országból érkeztek kiállítók és látogatók.
Erdei tornapálya
A magyar erdészek kiemelt feladata volt munkájuk megismertetése. Erre kereken 50 évvel ezelőtt kezdtek készülni, hiszen a főbejáratnál 15 ezer négyzetméteres magyar erdei környezetet kellett varázsolniuk. Egyben erdészeti és élővad-bemutatóval kellett felhívniuk a látogatók figyelmét, hogy milyen fontos az erdők védelme, illetve a területek regenerálódását szolgáló nagyarányú erdőtelepítések is lényegesek. Az emberiség ugyanis fokozatosan pusztította az őt körülvevő természetes környezetet, a népesség szaporodásával, a civilizáció előretörésével együtt járó legeltetés, hajóépítés, majd bánya- és kohóüzemeltetés különösen hatalmas erdőterületek kiirtásával jártak. Így az eróziótól kezdve a karsztosodáson át az árvizekig és a porviharokig sok-sok ártalmat magunkra zúdítottunk. Tehát be kellett mutatni:
Bár mindez a XX. század utolsó harmada erdészeinek kihívása volt, időszerűségét ma sem vesztette. Már fél évszázada felismerték és a kiállításon is kiemelték, hogy az ember számára az erdő létfeltétel, s nemcsak termékei, mint például a fából készült bútor, építőanyag, szerszám, a vadgyümölcs vagy a gomba, hanem a puszta léte, a szolgáltatásai is legalább ilyen fontosak. Már akkor is lényegesnek tartották, hogy minél többen, minél többször részesülhessenek ebből a felbecsülhetetlen kincsből. Így nem véletlen, hogy a vadászati kiállítás főbejáratánál kialakított másfél hektáros magyar erdőben
a látogatókat egy erdei tornapálya várta, melyen megmozgathatták ernyedt tagjaikat. A gyerekekről sem feledkeztek meg, akik erdei játszószereken és játszópályákon élvezhették a természetet.
Élővad-bemutató
Az erdészeti bemutató igen fontos mondanivalója volt, hogy a mezők, a vizek és az erdők elválaszthatatlan része a vad is. Az élővad-bemutatón Magyarország szerepelt a legtöbb fajjal, melyeket a lehetőségekhez képest természetes környezetben mutattak be. Már évekkel a megnyitó előtt komoly kihívás elé állította a magyar erdő bemutatójának szervezőit, hogy az állományokból a lehető legszebb példányok kerüljenek a kiállításra, s ezek nyugodtan, természetes módon viselkedjenek. Az állatok jellemzően vadbefogásból származtak, így például a gímszarvasok a világhírű gemenci, valamint a pilisi állományból érkeztek, a dámszarvasok pedig Gyulajt képviselték. A bikák látványos trófeát viseltek, s mellettük néhány tehenet, sőt a világkiállítás területén született dámborjút is bemutattak. Érdekes látványt nyújtottak a vaddisznók. Leginkább csoportosan dagonyáztak, míg
De láthattuk az akkor nagy reményekkel kecsegtető új, honosítandó fajok közül például a szirti és a vörös foglyot is.
Album és bélyegAz 1971-es világkiállítás alkalmából sok képzőművészeti emléktárgyat kibocsátottak, a magyar, sőt a csehszlovák posta is bélyegsort jelentetett meg. Emellett nyomtattak emlékalbumot, mely a mai napig sok természetkedvelő könyvbarát féltve őrzött kincse. |
2 millió látogató
Erdészeink egy magaslest is fölállítottak, ahonnan megfigyelhető volt a vadfajok mozgása, táplálkozása. Ez rámutatott arra is, hogy az erdőnek különleges ajándéka az ősi ösztönökkel hajtott szenvedély, a vadászat. A sózó, a répaprizma és a dagonya sem hiányozhatott a mesterségesen felállított magyar rengetegből.
A bemutató felhívta a figyelmet arra is, hogy például a gemenci gímszarvas jó hírnevét jórészt a Duna-ártér fehérnyár- és kőris-erdeinek köszönhetjük, a muflonét pedig a telki környéki feketefenyveseknek. A jó őz a Mezőföldre különösen jellemző.
De bemutatták a Hanság vizenyős területein kemény munka árán tenyésző nemes nyárasokat is. A Duna –Tisza közét szemléltető területen pedig azt, hogy Bács-Kiskun megyében mintegy 25 év alatt 300 ezer hektárnyi új erdőt sikerült telepíteni.
Az erdei séta során a látogató bebarangolhatta a magyar rengetegnek egy valóságos szeletét, emellett fényképek, tablók és modellek sokasága is rámutatott az ember és a természet sokoldalú kapcsolatára. Különösen népszerű volt a vadfajok akkor korszerű tenyésztési technológiáinak színes bemutatója. Az érdeklődők megnézhették a soponyai fácántelep makettjét is, ahol akkor évi 40 ezer fácánt, 20 ezer vadrécét és 500 foglyot tartottak.
Az 50 évvel ezelőtti kemény munkának meglett a gyümölcse, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy 1971. szeptember 16-án, a kiállítás 19. napján már az 1 milliomodik látogatót köszönthették a főbejáratnál, a kis magyar erdő árnyas fáinál, a kiállítás végére pedig ez a szám meghaladta a kétmilliót.
A magyar erdők világa békítőleg hatott az akkori, feszültségben lévő nagyhatalmak élén állókra is – az országvezetőktől kezdve az utca emberéig mindenkihez közelebb hozta a kiállítás mondanivalóját, hogy az ember és a természet kapcsolata elválaszthatatlan.