Rácz András a rendezvényen arra emlékeztetett, hogy a természet megóvására önmagában az állami erőforrás kevés, éppen ezért szükség van a helyben élő emberek segítségére és támogatására is. A környezetügyért felelős államtitkár kiemelte,
a jelenlegi uniós költésvetési időszakban a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében a kormány 38 milliárd forintot különített el természetvédelmi feladatokra.
Hozzátette: ebből a forrásból a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) 203 millió forintot fordított a szerdán átadott járművek megvásárlására, különböző nagy értékű eszközök beszerzésére, valamint az adminisztratív munkavégzés feltételeinek megteremtésére.
Hangsúlyozta: a projekt részeként épült meg a kölkedi létesítmény, ahonnan az érintett területen kívül az Igazgatóság Gemenc Tájegysége is könnyebben megközelíthető lesz.
A beruházás további célja a közönségszolgálati funkció kialakítása, a helyi közösségekkel való kapcsolattartás hatékonyabbá tétele, illetve az adminisztratív munkavégzés feltételeinek megteremtése volt – húzta alá Rácz András.
A DDNPI több mint 1,2 millió hektár nagyságú működési területen látja el feladatait. Ezen kívül az igazgatóság 5 tájvédelmi körzetet, valamint 18 természetvédelmi területet felügyel. Az Igazgatóság kiemelt feladata ezen kívül a 200.800 ha Natura 2000-es terület, valamint számos védett- és fokozottan védett faj őrzése és megóvása. Tavaly több mint 151 ezer regisztrált látogató kereste fel e nemzeti parkot.