A Magyar Haltani Társaság 2010-ben indította útjára az „év hala” szavazást, amelynek legfőbb célja széles körben ismertetni és népszerűsíteni az őshonos halfajainkat. Az eddigi kiírások alkalmával a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, az európai harcsa és a balin bizonyult a legnépszerűbbnek az internetes voksolók között.
Ebbe a sorba állt – vagy inkább úszott – be most
a 2019-es év hala: a vörösszárnyú keszeg.
A kezdeményezés mögött álló szervezet beszámolói szerint az idei szavazást a korábbiaknál lényegesen nagyobb érdeklődés övezte, ugyanakkor először fordult elő, hogy valaki meg nem engedett módon próbálta előnyhöz juttatni kedvenc halát. A sebes pisztrángra adott 2130 érvénytelen voks figyelmen kívül hagyása után kiderült:
A győztes halfaj a pontyfélék családjába tartozik, egyes helyeken, illetve a régi szakirodalmakban pedig „pirosszemű kelének” is említik. Az Európában és Nyugat-Ázsiában őshonos vörösszárnyú keszeg élénkvörös úszóiról és felfelé nyíló szájáról könnyen felismerhető. E halak főképp az állóvizeket kedvelik, ugyanakkor kedvező életfeltételeket biztosítanak számukra a lassabb folyóvizek parti sávjai, a kisebb csatornák és holtágak, vagy éppen a mocsarak és lápok is. Lassan növekvő, kis súlyt elérő fajról beszélhetünk, amelynek fejlettebb példányai 20-25 centiméteresek, ugyanakkor elvétve akadhatnak belőlük 30 centi hosszú egyedek is.
S ha már horgászat: egészen finom felszereléssel, horogra szúnyoglárvát, pinkit vagy csontit tűzve érdemes vörösszárnyú keszegre „menni”. Többnyire csapatokban, a víz felső rétegeiben, hínárfoltok mentén, partközelben keresik táplálékukat – növények hajtásait, algákat, magvakat vagy éppen vízi gerinctelen állatokat. A vörösszárnyú keszeget egyébként sokan összekeverik a bodorkával. Utóbbi hát- és hasúszója szinte függőleges vonalból ered, míg az idei esztendő év halának hátúszója hátrébb kezdődik, mint a hasúszója.
