Hírek

A farkasok békülékenyebbek, mint a kutyák

Úgy tűnik, hogy a farkasok jobban kezelik a konfliktusokat, mint a kutyák. A Bécsi Egyetem Messerli Kutatóintézetében fogságban tartott farkas falkákkal és menhelyi kutyákkal végzett kísérletek eredményeiről a Royal Society Open Science tudományos lapban jelent meg publikáció.

Köztudott, hogy a farkasok falkákban élnek. Korábbi tanulmányokból kiderült már, hogy minden falkának vannak szabályai, melyek biztosítják annak fennmaradását. Ezek a dominanciára, táplálkozásra, szaporodásra, és – ahogy azt az osztrák tudósok most felfedezték – a konfliktuskezelésre is vonatkoznak. A kutyákat is falka-állatoknak tartjuk, azonban úgy tűnik, ők elvesztették az egyik fontos tulajdonságukat, mely a falkában élést segíti: a képességet, amivel egy összetűzés után rendezik a helyzetet.

A tanulmányhoz négy kutya- és farkas falkát tanulmányoztak a kutatók, különös tekintettel arra, hogyan viselkednek az összetűzések utáni percekben.

A farkas falkákat vadonból befogott és fogságban tartott egyedek alkották, melyek korábban nem találkoztak egymással. A tudósok azt figyelték meg, hogy mivel nem ismerték egymást, így gyakoriak voltak között az összetűzések, átlagosan óránként egy. Azonban ezek a konfliktusok rövid életűek voltak, és a két fél gyorsan rendezte a nézeteltérést. 10 perccel az összecsapás után már sokszor együtt játszottak.

A négy kutya falkát menhelyi kutyákból állították össze, így ők sem ismerték egymást korábban. Emiatt köztük is előfordultak összecsapások – bár ritkábban, mint a farkasok között. Azonban a farkasokkal ellentétben a kutyák sokkal komolyabban csaptak össze, és a békülés helyett még órákig kerülték egymást az összetűzés után – írták a tudósok.

A tudósok szerint a nézeteltérések gyors rendezése nagyon fontos a falka túlélése szempontjából a farkasoknál, ami magyarázatot ad a megfigyelt viselkedésre.

A kutyák azonban elveszthették több olyan túlélési képességüket a több ezer éves háziasítás során, melyek a falkában éléshez nélkülözhetetlenek. Az ember legjobb barátjaként betöltött szerepük során fontosabb, hogy jól alkalmazkodjanak az emberi környezethez, és viselkedésüket ne befolyásolják a fajtársaik.

Forrás: phys.org