Hírek

Denevérekkel a szúnyogok ellen

Közismert az az általános megállapítás, miszerint a denevérek fontosak a szúnyogok ellen folytatott küzdelemben. Eddig azonban kevés bizonyíték támasztotta alá, hogy a denevérek valóban jelentős mértékben apasztják a szúnyogpopulációt.

A Wisconsin-Madison Egyetem tudósai két észak-amerikai denevérfaj táplálkozási szokásait vizsgálták, és igyekeztek megállapítani, milyen gyakran fordulnak elő a szúnyogok az étlapjukon. Eredményeiket, miszerint a denevérek valóban hatékonyan apasztják a zavaró rovarok állományát, a Journal of Mammalogy tudományos lapban publikálták.

„A vizsgálatunkból kiderül, hogy a denevérek több szúnyogfajt is fogyasztanak, és jóval gyakrabban, mint az a korábbi tanulmányokból kiderül”

– nyilatkozta a tanulmány vezető-szerzője, Amy Wray az Erdészeti és Vadvédelmi Ökológiai Tanszék (Department of Forest and Wildlife Ecology) doktorandusz hallgatója. „Ugyan az nem derül ki, hogy a denevérek tényleg visszaszorítják-e a szúnyog populációkat, de megerősíti azt, hogy további tanulmányok szükségesek a potenciális szúnyogirtó szerepük átértékeléséhez.”

A denevérek szerepe a mezőgazdasági kártevők csökkentésében jól dokumentált, a szúnyogokkal kapcsolatban azonban kevesebb a bizonyíték. Az egyik leggyakrabban idézett tanulmány szerint egy denevér percenként 10 szúnyogot pusztít el, ez azonban zárt térben folytatott kísérletekből származik, mely nem feltétlen mérvadó természetes körülmények között.

Ezzel szemben a mostani tanulmány során 2014 nyarán vadonból gyűjtött guanó mintákat tanulmányoztak, melyek 12 kis barna denevér (Myotis lucifugus) és 10 barna késeidenevér (Eptesicus fuscus) állományból származott Wisconsin különböző területeiről.

A guanó minták kiértékeléshez modern DNS-analízist használtak, melyet kifejezetten a rovarevők vizsgálatához fejlesztettek ki.

Az eredmény alapján legalább egy szúnyogfaj előkerült az összes kis barna denevér észlelési területről. A nagyobb testű késeidenevér észlelési területeinek 60 százalékáról mondható el ugyanez.

Azt is megállapították, hogy a denevérek sokféle szúnyogfajt fogyasztanak, melyek számos ökológiai helyzetben előfordulnak. Példaként a kis barna denevéreknél kimutatták, hogy kilenc olyan szúnyogfajt fogyasztanak, mely hordozója a nyugat-nílusi vírusnak – ez a betegség az emberre és több madárfajra is veszélyes.

„A denevérek száma világszerte csökken az élőhelyek eltűnése, a szélerőművek, illetve a fehérorr-tünetegyüttes (White-Nose Syndrome, WNS) következtében, mely Észak-Amerikában jellemző” mondta Peery, az egyik társszerző.

Arra is rájöttek, hogy a kis barna denevérek több szúnyogot fogyasztottak, mint a barna késeidenevérek. A nagyobb fajnál a testméret korlátozza a szúnyog-vadászat hatékonyságát. Emellett a kisebb rovarokban nincs elég kalória ahhoz, hogy az fedezze a nagyobb testű denevérek energia-szükségletét.

A tudósok szerint a jövőbeli tanulmányoknak új technikákat kell kifejleszteni arra, hogy jobban mérhető legyen a denevérek által elfogyasztott szúnyogok mennyisége, és hogy ezzel hogyan járulnak hozzá a szúnyogok visszaszorításához.

Forrás: phys.org