A beavatkozást már a korábbi években is végezték. A lényege, hogy megfúrják a fa törzsét, a lyukba növényvédő szerrel töltött fecskendőt helyeznek és fokozatosan a növény szövetei közé juttatják a kemikáliát.
– A szakemberek a tavalyi kezelést ismétlik meg ezekben a napokban – mondta Fitos István, a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a zaol.hu-nak:
A vadgessztenye legveszélyesebb kártevője az aknázómoly, amely a fa leveleit teszi tönkre, melyek emiatt a kelleténél korábban lehullanak, drasztikusan csökkentve a növény vegetációs idejét. A hársfát pedig leginkább a levéltetű károsítja szívogatásával. S nem mellesleg az állat élettevékenysége közben egy ragacsos anyagot, az úgynevezett mézharmatot is kiválaszt. Mivel ez édes, vonzza a méheket és a darazsakat, így a fertőzött fák körül megnő a szúró-csípő rovarok száma. A 172 fa védelme nettó egymillió forintba került.
– A speciális eljárást az indokolja, hogy az idős, magas fákat más módszerrel nehéz lenne úgy megpermetezni, hogy az hatékony legyen, a korona belsejébe gyakorlatilag lehetetlen bejuttatni a vegyszert – tette hozzá a vezérigazgató: