A túzokkakasok közti márciusi vetélkedést követően április elejére többé- kevésbé rendeződtek az erőviszonyok a Kiskunság túzok lakta területein – tájékoztatott a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága keddi sajtóközleményében.
Márciusban még mindössze háromszáz hektáros, központi dürgőhelyen versengtek a túzokkakasok a legjobb dürgőterületekért, áprilisban immár kétezer hektáron illegetik magukat a tojóknak. A hónap első fele ugyanis a párzás időszaka, április második fele pedig a tojásrakás ideje életükben – olvasható a baon.hu-n.
– Április 14-én, szombaton a Kiskunság legnagyobb dürgőhelyén, a kunszentmiklósi Nagy-réten minimálisan 230 madár tartózkodott, immár tyúkok és kakasok vegyesen. Ezzel egy időben a peremterületeken is szép számmal voltak túzokok, hiszen néhány kakas az arénát elhagyva a költő tyúkok közelében folytatja a dürgést. Ez az időszak a túzokok egyik legmozgalmasabb időszaka, hiszen a madarak átmozgása a kiskunsági dürgő- és költőhelyek között szinte folyamatos – számolt be Lóránt Miklós, természetvédelmi területfelügyelő.
A kakasok a hajnali és esti órákban szinte megállás nélkül pózolnak: farktollukat a hátukra csapják, torokzacskójukba 4-5 liter levegőt pumpálnak, bajszukat az égnek meresztik, és fehér tollaikat szinte lehetetlen pózban szétterjesztve illegetik magukat az alacsony füvű pusztában. Ez a vizuális inger a tyúkok számára kilométerekről érzékelhető, és szinte mágnesként vonzza őket a dürgő kakasok közé – tájékoztatott a nemzeti park igazgatósága.
Több kakas „táncát” is megtekintik, mielőtt kiválasztanák a számukra legjobb genetikai állománnyal rendelkezőnek ítélt hímet. A tyúkok számos ismeretlen tényező mellett ilyenkor az adott hím rátermettségét, fizikai állapotát, valamint a rangsorban betöltött szerepét vizsgálják meg.
A legkelendőbb kakasok a párzási időszakban több tyúkot is megtermékenyítenek, míg legkevésbé vonzónak ítélt társaik egyáltalán nem jutnak párzási lehetőséghez. A párzást követően a tyúkok visszavonulnak korábban feltérképezett költőhelyükre, és megkezdődik a kotlás és fiókanevelés időszaka számukra, melyben a kakasok már nem vesznek részt.
Lóránt Miklós (természetvédelmi területfelügyelő, a Túzok LIFE projektkoordinátora) felvételéből kiderül, hogyan is néz ki a túzokkakas dürgése.
youtube://v/mAruDCCRwcY
Biztosítják a dürgő- és költőhelyek zavartalanságát
A nemzeti parki területek legeltetési rendje igazodik a túzokok dürgési időszakához, a gazdálkodás során biztosítják a dürgőhelyek zavartalanságát.
Továbbá az agrár-környezetgazdálkodási támogatások túzokvédelmi programjának teljesítési feltétele, hogy április 15. után a támogatásban részesülő szántóterületeken talajmunkák, illetve a fészkelésre leggyakrabban választott növénykultúrákban (évelő növények, kalászos gabonák, zöldugar) tápanyag-utánpótlás és növényvédelmi munkák a költési időszak végéig már nem végezhetők – tájékoztatott a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága sajtóközleményében.