Hírek

Betegségek elől menekülnek a vándormadarak

Miért jönnek haza a vándormadaraink tavasszal ahelyett, hogy pálmafák tövében, vagy hegyében süttetnék a csőrüket egész nyáron? Egy svéd egyetem tanulmánya szerint nem a honvágy, hanem a betegségek űzik őket haza.

Egy igazán különleges tanulmányt jelentetett meg a svéd Lund Egyetem. A kutatók arra voltak kíváncsiak, miért vándorolnak a madarak, ám a kérdés megválaszolásához elsősorban az egyes fajok immunrendszerét vizsgálták meg.

Röviden arra megállapításra jutottak, hogy a vándormadarak azért hagyják el a trópusokat a költési időszak előtt, mert így jóval „olcsóbb” immunrendszerrel is megúszhatják a tojásrakást, mely amúgy is egy kihívásokkal teli időszak.

Csak az őseik közösek

A kutatásban 1300 énekesmadár faj eredetét vizsgálták meg. Kijelenthető, hogy az Európában élő nem költöző madarak és azok a madarak, melyek Európában szaporodnak, de a telet az egyenlítő környékén vészelik át, egyaránt afrikai ősökkel rendelkeznek.

Jól megfigyelhető, miként kísérletezett az evolúció az egyes területek benépesítésével. Az Afrikában őshonos madarak – az európaiakhoz képest – fejlettebb immunrendszerrel rendelkeznek, mivel jóval több és veszélyesebb betegség ellen kell védelmet nyújtania. Helena Westerdahl, a kutatócsoport vezetője elmondta:

„Ami igazán meglepett, hogy nincs nagy különbség a nem költöző és a vándormadarak immunrendszerében. Pedig azt gondolhatnánk, hogy a vándormadaraknak mindkét kontinens kórokozói ellen szükségük lenne védelemre.”

Mindig az első kapcsolat a meghatározó

A szokatlan eredményeknek az lehet a magyarázata, hogy az immunrendszer elsősorban arra a területre specializálódik, ahol az állat először kerül kapcsolatba fertőzésekkel. Ez esetünkben Európa, és ez akkor is igaz, ha a madár afrikai ősei jóval összetettebb védekezési rendszerrel rendelkeztek.

Illetve az sem elhanyagolható szempont, hogy egy összetett immunrendszer számos komoly hátránnyal is jár: jóval nagyobb a kockázata autoimmun és egyéb immunrendszeri megbetegedéseknek, mint például a különböző krónikus gyulladásoknak. Emily O’Connor kutató hozzátette:

„Végeredményben a vándormadarak az afrikai betegségek elől költöznek vissza Európába.”

Így a fiókákat, a fiatalabb egyedeket védi az immunrendszerük, és ha megerősödnek, könnyebben vészelik át az afrikai túrát még akkor is, ha a szervezetük nem ellenálló a fekete kontinens kórokózóival szemben.

Mivel a madarak immunrendszerének felépítése hasonló, mint bármelyik állaté, és az emberéhez is, a tudósok úgy gondolják, hogy felfedezésük akár más kutatási területeken is használható lesz.

Forrás: phys.org